Page 89 [89]
OCR
A METAFORA LITURGIÁJA Visky traumát feltáró színházi nyelvének -— a Júliának is — legfontosabb állítása Isten, aki engedi a fogságot, de ki is emelheti onnan az embert. Isten megjelenésének a helye pedig az eksztatikus metafora befogadóban történő jelenideje. Frye az eksztatikus jelző kapcsán utal arra, hogy , valaki önmagán kívül áll: ebben az állapotban a valóságos én — akármit jelentsen is ebben az összefüggésben a valóság és az én — a dolgok más rendjébe lép, mint ahol a nem elragadott én van." Az elragadott én tehát nem a hétköznapi tér és idő része, hiszen a transzformáció, az átalakulás zónájába kerül, ahol — Frye nyelvelmélete alapjan — a kérügmatikus erő hatása alatt áll. Ez az impulzus pedig akkor születik meg, amikor az olvasó sajátjaként éli át azt, amit olvas, és önnön identitásának részeként ismeri fel." Vagyis hozzátartozóként éli át mindazt, ami az irodalmi mű vagy a színpadi előadás hatására és az egzisztenciális metafora pillanatában számára elkezdődött. Visky azért hívja segítségül a színház poétikus eszközeit, mert meglátása szerint mindahhoz, ami feledésbe merült, csak egy új jelentésrendszer vezetheti vissza az egyént. Ezért színházeszményében olyan szavakkal, jelekkel, gesztusokkal, színpadképekkel és liturgikus elemekkel felépített szcenográfia megvalósítását tűzi ki célul, amely új jelentéseket hordozó szemantikai hálót mozgósít. Az író szerint, ha nincs nyelv annak elmondására, ami egyszer már megtörtént, akkor ismét létre kell hozni azt, legyen szó akár a színpadi műalkotás formanyelvéről, Isten és ember közötti párbeszédről vagy a szubjektum feledésbe merült történeteinek megfogalmazásáról. Érvelése szerint: A színpadi szituáció a , Mi történt velünk?" kérdése köré épül, és a kérdés megválaszolásának a folyamata az önmagunkhoz visszavezető utat jelöli ki. Azzal a felismeréssel kezdődik, hogy nem tudjuk elmondani a saját történeteinket, mert nincs nyelvünk, nincs szavunk hozzá, amiből az következik, hogy nem áll módunkban visszakerülni a saját jelen időnkbe.??? A színházi nyelv lebontása és felépítése a Visky-drámák színpadra vitt változataiban a központi metafora köré épül, amely új értelmet nyerhet a szöveg- és emberi testben egyaránt. Visky evangéliumi textusba helyezi a dramak szereplőit, jelrendszerét és metaforáit, lehetőséget teremtve ezzel arra, hogy a darabokat színpadra állító rendezők is az evangélium kontextusában értelmezzék a megvalósuló előadást. Az előadások megtekintése során a központi metaforák 280 Frye: Az Ige hatalma, 117. 281 Uo., 153. 282 Visky: Mire való a színház?, 68. .87 +
