Oldal 41 [41]
OCR
KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS AZ EURÓPAI SZÍNHÁZBAN csak a szépen előadott nagymisében találok."""! Vélhetően a Gyilkosság a székesegyházban választásakor inkább az elioti verses dc$ámaforma és ennek keresztény rítusba ágyazottsága érinthette meg Vidnyánszky Attilát, amikor e verses drámát megrendezte Beregszászban, és — kőszínház hiányában — templomokban játszottak. Eliot dramajaban nagy szerepet kap maga a kórus, amely nem csupán Becket Tamás életének eseményeit kommentálja, hanem kiváló lehetőséget teremt egy erős zeneiséggel bíró előadás megrendezéséhez is. Paul Claudel — szintén szabadversre, olykor zsoltárszólamokra emlékeztető — drámaszövegeiben szintén jelentőséget kap a zeneiség: , A hangot, a történet és a cselekmény alatt megszólaló hangokat hallhatóvá kellett tenni, és ezért volt nélkülözhetetlen, hogy a zenéhez forduljunk"? — vallja a francia költő Honeggerrel együtt létrehozott Johanna a máglyán című alkotásáról. Költészet, zene és színház szoros összefonódására utalva érzékelteti, hogy ezek a művészeti ágak egymástól elválaszthatatlanok. Claudel oratóriumát — Eliothoz hasonlóan — a keresztény liturgiával is rokonítja: , amikor Ida Rubenstein asszony felkért arra, hogy Johannának szenteljek egy énekkel és zenével megemelt drámai költeményt, teljesen természetes módon mindjárt egy misefélére gondoltam"? — vallja a szerző. Claudel elgondolása szerint tehát a zeneiség a liturgiával is rokon, a keresztény szertartás színpadra állíthatóságát pedig a költészet is segítheti. Claudel gondolatmenetéből kiindulva a transzcendencia szavakkal nem elmondható, a zene viszont megfelelő eszköz a kimondhatatlan érzékelhetővé tételére. (Megjegyzendő, hogy Vidnyánszky első rendezése a Nemzeti Színházban a Johanna a máglyán című alkotás volt.) E kötet nem taglalja, de talán a Pilinszky-kutatók foglalkozhatnának azzal a kérdéskörrel, hogy amikor a költő Robert Wilson színházát a , tiszta költészettel" azonosítja, akkor az általa használt szókapcsolattal utal-e tudatosan a poésie pure-re, a 19. század közepén megjelenő, intellektualitástól, elvont gondolatoktól, narratív elemektől megfosztott költészetre, amelynek Stéphane Mallarmé volt az egyik kiemelkedő képviselője. (A Mallarmé által tartott esteket a Pilinszkyre is nagy hatást gyakorló Claudel rendszeresen látogatta.) Artaud színpadköltészetében a zeneiség, a hanghatások szintén hangsúlyos szerepet kapnak, a drámaszöveg viszont háttérbe szorul. Az általa megvalósí121 Uo., 234. 222 Paul Claudel: Egy dithyrambus, ford. Pálfi Ägnes, Rideg Zsófia, Szcendrium, 1. evf., 2013/3, 59. 13 Uo., 60. 14 Vö.: ,Tiszta költészet. Ez a legnagyobb ereje. Mivelhogy más színház nem is létezik és soha nem is létezett. Csak a költészet képes ugyanis ritka pillanatban integrálni az örökös széthullásban levő világot, egyetlen forró és testvéri egységben fölmutatni meghasonlottságunkat." Pilinszky: Publicisztikai írások, 663. s 39 e
