OCR
PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN KÖLTÉSZET ÉS SZÍNHÁZ ÖSSZEFONÓDÁSA A poétikus színházi hagyomány feltárásakor fontos leszögezni, hogy Patrice Pavis francia szemiotikus költészet és színház kapcsolódási pontjainak elemzése során megkülönbözteti a költészet a színházban és a színpadköltészet fogalmait, különbséget téve a verses szövegek színházban való alkalmazása és a rendezett előadás, vagy a színpadkép poétikussága között. A Költészet a színházban szócikk alatt Pavis a következőt írja: ,nem azt fontos tudni, hogy verset játszanak-e, hanem azt, hogy a játszott szöveg nagyfokú költőiséget rejt-e magában, és hogy ez a poétikai töltet milyen hatással lesz a színházi reprezentációra." Vagyis a francia szemiotikus az előadás írott szövegének és a rendezés módjának poétikusságát egyaránt számontartja, és ezek működési mechanizmusára kíváncsi. A rituális és költői színház párhuzamba állítása szempontjából fontosnak vélem azt is, hogy Pavis a költői színházi forma sikerét abban látja, hogy ez a típusú rendezés nem próbálja illusztrálni a költői szándékot, és nem színpadra vitel, hanem , vegy írás cselekvéssé tételex (ahogy Derrida írja Villemaine munkájának kapcsán), a rendezés rátalál a játék szabadságára, és arra kötelezi a nézőt, hogy felhagyjon természetes lustaságával", valamint a távolságtartással."" Pavis vélekedése — amely szerint a poétikus színház — cselekvésre készteti a befogadót, meglátásom szerint nélkülözhetetlen nézőpont a rituális színház vizsgálata során. Vagyis hangsúlyozza a költészet eszközeivel élő színházi forma — schechneri értelemben vett — hatékonyságát. Költészet a színházban kapcsán említésre méltónak találom T. S. Eliot szabadversben írt, költői drámáit, amelyek kapcsán a szerző megfogalmazza, hogy a prézai drama nem mas, mint a verses drama mellékterméke, valamint a maradandó dolgok kifejezésére a vers a legalkalmasabb drámaforma."" A belső konfliktusok, a saját emberi sors elfogadása és felajánlása, Isten létének keresése vagy kérdőre vonása, valamint a kívülről jövő beavatkozás által létrehozott teljesség- és szabadságérzés állapota Eliot szerint nem írható le hagyományos drámai dialógus formájában, mivel az emberfeletti dimenzióval való kapcsolat nem önthető a nyelv hétköznapiságába. Vélhetően ezért szeretné visszavezetni a színházat a keresztény szertartáshoz, és állítja egymás mellé a színházban megélt élményt és a szentmisét: , De amikor a dráma már olyan távoli területekre kalandozott el, mint manapság, nem az volna-e az egyedüli megoldás, ha visszatérne a vallási liturgiához? És igazán kielégítő drámai élményt én ma már 18 Pavis: Színházi szótár, 250. 119 Uo., 252. 120 T.S. Eliot: Káosz a rendben, ford. Bódis Edit, Budapest, Gondolat, 1981, 233. 038