Oldal 39 [39]
OCR
KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS AZ EURÓPAI SZÍNHÁZBAN megtapasztalásához. A ráismerés, a felismerés mozzanata a befogadóban belső elmélyüléssel jár, a jelenlevőben megszülető csönd a szubjektum saját magától való elkülönböződését teremtheti meg, és cselekvésre késztetheti. A találkozásélmény, a , láthatatlan láthatóvá" válása életbe vágó, testbe íródó nyomokat hagyhat maga után, és olyan liminális állapotot eredményezhet, amely a jelenlevők számára testi tapasztalatként élhető meg, Fischer-Lichte kifejezéseit használva fiziológiai, energetikai, affektív és motorikus kondíciók"? megváltozásával járhat. Brook megfogalmazásában: , A láthatatlan a láthatóban, vagyis az emberi életekben ölt formát."" Visky Mire való a színház? című kötetének tetőpontja a Pseudo-Augustinus és tanítványa között elhangzó beszélgetés a jótékony sikerről. A traktátusban elhangzó példa Genéziusz római parodista színre lépéséről szól," aki az egyház megszégyenítése céljából egy papot is felhív a színpadra. A kereszténység kigúnyolására való törekvés azonban kudarcot vall: az előadás végére nemcsak ő maga lesz kereszténnyé, hanem a jelen levő nézők is kérik a keresztséget, vagyis új jelentések születtek bennük. Idézet az értekezésből: , TANÍTVÁNY: Átváltozni önmagunkká önnön lelkünk isteni része szerint, azzá, aki egyedül lehetünk, majd megvallani azt, akivé és ahogyan azzá lettünk, akik vagyunk, nem törődve a következményekkel: vajon ebből állna a jótékony siker egesze?”!16 A transzformáció, az átváltozás a szubjektum újrateremtésének csendjét hozhatja magával, a trauma, a sebzettség csendjét, amely a jelenlevők testében (mint formában) hoz létre új jelentésstruktúrát. Kirkegaard stádiumelméletének egyik legfontosabb eleme a hallgatás. A dán filozófus többek között arra keresi a választ, hogy Ábrahám Izsák feláldozása előtt miért nem osztja meg tervét feleségével, fiával és Eliézerrel. Kirkegaard végül arra a következtetésre jut, hogy Ábrahám azért hallgat, mert titka bensőséges, nem tudná másokkal megértetni azt. Vagyis az Istenben való hit akkor kezdődik, amikor az értelem elhallgat, valamint szubjektív, egyedi és izolált, mások számára érthetetlen. Ezért az, aki a hitet megtapasztalja, hallgatásra van ítélve, és elnémulása Ábraháméhoz hasonló: „Mindent mondhat; de egyet nem mondhat, és ha ezt az egyet nem mondhatja, vagyis úgy nem, hogy más megértse, akkor tehát nem beszél "" 18 Fischer-Lichte: A performativitás, 248. 14 Brook: Az ördög neve, 37. 15 Visky: Mire való a szinhaz?, 239-244. 116 Uo., 242. 17 Soren Kirkegaard: Félelem és reszketés, ford. Rácz Péter, Budapest, Európa, 1986, 154. «37 +
