Oldal 31 [31]
OCR
KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS AZ EURÓPAI SZÍNHÁZBAN bemutatója kapcsán a 2015-ös MITEM nemzetközi színházi fesztiválon. Számos kultúrán, társadalmon átívelő színházi projektjei kapcsán azzal szembesült, hogy az európai színház - ellentétben a primitív népek által bemutatott előadásokkal — ma már nem más, mint üres rituálé: hiányzik belőle a rítusok eredményességre törekvő, transzfomációs erővel bíró hatása. Az olasz származású, de Dániában színházat létrehozó alkotó szisztematikusan tanulmányozza az európai színháztól eltérő, nem imitációra épülő színjátéktípusokat — kabuki, nó, bunraku, kathakali -, és beépíti ezek elemeit az általa rendezett elődásokba amellett, hogy más kultúrák mítoszait is inspirációs forrásként használja. Brookhoz hasonlóan ő is bartereket hoz lére: az Odin Teatret különböző kontinenseken mutatja be előadásait, majd tanulmányozza a helyiek által bemutatott szokásait, rítusait. Barba munkássága során többször utal arra, hogy a nem csupán drámaszövegre koncentráló, a csoportmunka során létrejövő gondolatokra és víziókra fókuszáló társulatok előadásai esetében a jelentések relatívvá válnak." Így olyan laboratóriumok jönnek létre, ahol előre meg nem határozott mentális út fejlődik ki, ellentétben azokkal a kezdeményezésekkel, amelyekben minden előre kódolt és pontosan dekódolható a néző által." Vagyis Artaud-hoz és Grotowskihoz hasonlóan olyan színházi előadások megteremtésén fáradozik, amelyekben a néző cselekvő résztvevőként tud jelen lenni, és nem csak szembesül egy előtte eljátszott történettel. SZERTARTÁSSZÍNHÁZI KEZDEMÉNYEZÉSEK Mircea Eliade kifejti, hogy a szentség a deszakralizált terekben, eseményekben is áttetszik, a jelenlevő néző számára , egy abszolút valóság is megnyilatkozik, amely ellentétben áll a körülötte levő végtelen tágasság nem-valóságával."" Eliade az emberfeletti létezőt tartja valóságnak, amelyhez viszonyítva minden más, az ember számára megtapasztalható dolog csak a világban-lét egy-egy eleme a profán és a szakrális dimenzió határán. Vagyis maga a valóság nem az, ami az embert körülveszi, hanem az a tapasztalat, ami az isteni jelenlét átélésével születik. A színielőadásokban az átmenet olyan sajátos létmódként jelenik meg, amelyben a státuszváltás a profánból a szakrális dimenzióba való átlépésben, a lélek átalakulásában, a megváltottság állapotának felismerésében történhet meg, a régi identitás elföldelésében és az új személyiség megszületésében nyilvánulhat meg. A (színház) 79 Eugenio Barba — Nicola Savarese: A színész titkos művészete. Színházantropológiai szótár, ford. Rideg Zsófia, Regős János, Budapest, KRE-LHarmattan, Károli Könyvek, 2020. 80 Uo., 190. 81 Mircea Eliade: A szent és a profán, ford. Berényi Gábor, M. Nagy Miklós, Budapest, Helikon, 2019, 16. «29 «
