Seite 29 [29]
OCR
KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS AZ EURÓPAI SZÍNHÁZBAN nem vihető végbe. Ha mégis előfordul, általában metaforaként valósul meg. S hatása az emberekre, nem pedig a kellékekre irányul." Az amerikai kutató meglátása szerint a színház rítussá való alakítását a huszadik században ,, az az óhaj szülte, hogy az előadás hatékony legyen, s az események megváltoztassák az embereket." Vizsgálódásom szempontjából fontos a metafora kiemelt szerepe az egyszeri és megismételhetetlen színházi cselekvésben. Sepsi a költői színház kapcsán metaforikus szerkesztésmódról ír, meglátása szerint a a költészet szervező és időbeli logikaként jelenhet meg a színpadra állított rituáléban, másrészt a költői (irodalmi) szövegek olyan rituális elemeket is tartalmazhatnak, mint például az ismétlés, a performativitás." A színházi tevékenységben jelen levők együttléte, az előadás eseményjellege, az anyagiság performatív megvalósulása, a jelentések felmutatása lehetővé teszi a nézők átváltozását, de nem feltétlenül egy metafizikai jelenlét tükrében. Fischer-Lichte ezért a rituális tapasztalat helyett az , esztétikai tapasztalat" fogalmának használatát ajánlja, mert ez utóbbira , nem érvényesek az irreverzibilitás és a társadalmi akceptálhatóság kritériumai.””! Az imént felsorolt megközelítések mellett meghatározónak tartom azt a különbségtételt, hogy a vallási értelemben vett rítusok eredményezte átváltozás (transzformáció) lehet maradéktalan, és eredményezhet misztikus tapasztalatot, míg a színház esetében az átváltozás nem valósul meg minden esetben. Ha mégis, eredményezhet vallási élményt és/vagy misztikus tapasztalatot. Fontosnak tartom leszögezni azt is, hogy a katarzis és misztikus élmény, a katartikus és misztikus tapasztalat nem ugyanaz, az első esztétikai, a második vallási élmény. Antonin Artaud egyike volt azoknak az európai színházi teoretikusoknak, akik a színházi előadásokkal a - francia író, rendező, színész szóhasználatában — metafizikai dimenzió érzékeltetésére törekedtek. Artaud ezért a színház gyökereinek keresését szorgalmazta, színházról szóló írásaiban példaként állítva a rítusok és szertartások rendjét tükröző balinéz táncokat. Meglátása szerint a keleti színjátszás nem imitálja a valóságot, hanem épp ellenkezőleg: megteremti azt. , Ebben a színházban minden új a színpadon teremtődik, s valami titkos lelki impulzusba torkollik, sőt onnan is származik. Ez az impulzus pedig nem más, mint a szó előtti 68 Uo., 38. % Uo., 42. „Poetry (i.e., metaphorical signification and universal acts in a timeless construct) broadens the potentials of social rituals toward the theater and represents the main characteristics ofthe socalled poetic theaters. In other words, poetry may appear as an organizational and temporal logic in ritual on stage, and, on the other hand, poetic (literary) texts can have ritualistic elements, such as repetition, performativity, etc." Sepsi: Poetic Images, 104. Fischer-Lichte: Színház és rítus, 12. a > +. 27°
