Seite 29 [29]
KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS AZ EURÓPAI SZÍNHÁZBAN
nem vihető végbe. Ha mégis előfordul, általában metaforaként valósul meg. S
hatása az emberekre, nem pedig a kellékekre irányul." Az amerikai kutató meg¬
látása szerint a színház rítussá való alakítását a huszadik században ,, az az óhaj
szülte, hogy az előadás hatékony legyen, s az események megváltoztassák az
embereket." Vizsgálódásom szempontjából fontos a metafora kiemelt szerepe
az egyszeri és megismételhetetlen színházi cselekvésben. Sepsi a költői színház
kapcsán metaforikus szerkesztésmódról ír, meglátása szerint a a költészet szer¬
vező és időbeli logikaként jelenhet meg a színpadra állított rituáléban, másrészt
a költői (irodalmi) szövegek olyan rituális elemeket is tartalmazhatnak, mint
például az ismétlés, a performativitás." A színházi tevékenységben jelen levők
együttléte, az előadás eseményjellege, az anyagiság performatív megvalósulása,
a jelentések felmutatása lehetővé teszi a nézők átváltozását, de nem feltétlenül
egy metafizikai jelenlét tükrében. Fischer-Lichte ezért a rituális tapasztalat helyett
az , esztétikai tapasztalat" fogalmának használatát ajánlja, mert ez utóbbira , nem
érvényesek az irreverzibilitás és a társadalmi akceptálhatóság kritériumai.””! Az
imént felsorolt megközelítések mellett meghatározónak tartom azt a különbség¬
tételt, hogy a vallási értelemben vett rítusok eredményezte átváltozás (transzfor¬
máció) lehet maradéktalan, és eredményezhet misztikus tapasztalatot, míg a
színház esetében az átváltozás nem valósul meg minden esetben. Ha mégis,
eredményezhet vallási élményt és/vagy misztikus tapasztalatot. Fontosnak tartom
leszögezni azt is, hogy a katarzis és misztikus élmény, a katartikus és misztikus
tapasztalat nem ugyanaz, az első esztétikai, a második vallási élmény.
Antonin Artaud egyike volt azoknak az európai színházi teoretikusoknak, akik
a színházi előadásokkal a - francia író, rendező, színész szóhasználatában — meta¬
fizikai dimenzió érzékeltetésére törekedtek. Artaud ezért a színház gyökereinek
keresését szorgalmazta, színházról szóló írásaiban példaként állítva a rítusok és
szertartások rendjét tükröző balinéz táncokat. Meglátása szerint a keleti színjátszás
nem imitálja a valóságot, hanem épp ellenkezőleg: megteremti azt. , Ebben a szín¬
házban minden új a színpadon teremtődik, s valami titkos lelki impulzusba
torkollik, sőt onnan is származik. Ez az impulzus pedig nem más, mint a szó előtti
68 Uo., 38.
% Uo., 42.
„Poetry (i.e., metaphorical signification and universal acts in a timeless construct) broadens the
potentials of social rituals toward the theater and represents the main characteristics ofthe so¬
called poetic theaters. In other words, poetry may appear as an organizational and temporal logic
in ritual on stage, and, on the other hand, poetic (literary) texts can have ritualistic elements,
such as repetition, performativity, etc." Sepsi: Poetic Images, 104.
Fischer-Lichte: Színház és rítus, 12.
a
>
+. 27°