PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN
Az előadás pedig olyan egyszeri és meg nem ismétlődő alkalom, amikor a szín¬
re vitt emberi test ideje telik el a nézői tekintetek fényében." A kötetben idézett
drámaszövegeket természetesen a fent leírtak alapján az előadás egyik részeként
elemzem dolgozatomban.
Mivel a választott előadások nem szerves részei a kortárs színház fő sodrának,
a velük foglalkozó szakirodalom magyar és idegen nyelven is elég csekély. Emiatt
kénytelen voltam olyan forrásokhoz fordulni, akik aktívan tevékenykednek az
általam elemzett színielőadások létrejöttében: számos hangfelvételt készítettem
a Nemzeti Színház dramaturgjaival és színészeivel, az előadások szerzőivel és
rendezőivel. Az általam készített interjúk célja továbbá az volt, hogy valóban
autentikus kutatás valósuljon meg, amely egyrészt összegzi a műhelyek eddigi
tevékenységét, másrészt továbbgondolva azokat inspirálja az alkotókat az értel¬
mezési útvonalak színházi gyakorlatba történő integrálására. Ezek a felvételek
— túl azon, hogy többször is elhangzottak a Mária Rádióban - interneten és a
rádió archívumában is megtalálhatók.?? A fontosabb beszélgetések egy-egy rész¬
letét a Nemzeti Színház által szerkesztett Szcenárium folyóirat is közölte, mel¬
lékletként egyet ezek közül írásban is közlök azzal a céllal, hogy illusztrálja a
Nemzeti köré csoportosuló alkotói műhely fő tevékenységének irányait.
38 Hans-Ihies Lehmann: Posztdramatikus színház, ford. Kricsfalusi Beatrix, Budapest, Balassi, 2009, 7.
59 A Nemzeti Színház köré csoportosuló alkotói műhely tagjaival készült beszélgetések a Mária
Rádió honlapján megtalálhatóak: https://wvww.mariaradio.hu/musor/554/A titkok kapuja A
Visky Andrással készült beszélgetések szintén elérhetők a Mária Rádió honlapján: https://www.
mariaradio.hu/cikk/5191/Visky. Andras