Oldal 16 [16]
PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN
részeit megfeleltetem a szentmise egyes részeinek, mert azt gondolom, hogy ez
a struktúra olyan szemantikai hálóba helyezi az előadásokat, amely elindítja a
központi metafora működési mechanizmusát, és cselekvésre késztheti a befoga¬
dót úgy, hogy közben a megváltást állítja középpontba. Mivel a rítusnak és a
színháznak egyaránt központi eleme az emberi test, szeretnék választ kapni arra
a kérdésre is, miben tér el a költői és egyben rituális színielőadás testértelmezé¬
se más színházi nyelvhasználatok megközelítéséhez képest. Bizonyítani törekszem,
hogy a két alkotó színházi világában az emberi test Krisztus-metaforaként jele¬
nik meg, és a gyilkosság, az erőszak, a meddőség, a függőség és a fizikai bezárt¬
ság fogalmaihoz kapcsolódik. Meglátásom szerint az előadások által felidézett
kollektív mítosz a jelenlevő emberi testek jelen idejébe helyeződhet, és az embe¬
ri test már megszokott értelmezési keretei kizökkenhetnek, a befogadó kénytelen
azokat más fogalmi térbe helyezni. Utalok továbbá arra is, hogy az elemzett
alkotások a traumatizált emberi testeket mutatják fel, ugyanakkor a transzcen¬
dens dimenzió megtapasztalásának áhított katarzisa a néző testi jelenlétére is
hatást gyakorol. Meglátásom szerint Vidnyánszky néhány rendezése és a Visky¬
drámák egy része a kortárs misztériumjátékok, mirákulumok vagy passiójátékok
csoportjába sorolható, ezért külön fejezetben elemzem a színdarabjaikban meg¬
jelenő, misztériumjátékokra emlékeztető vonásokat. Mindketten egy önkiüresí¬
tő színházi nyelvhasználat segítségével hoznak létre kortárs Krisztus-ábrázolá¬
sokat, amelyekben az abszolút valóságról szóló beszéd a hiány és beteljesítetlenség
fragmentált nyelvén szólal meg. Kifejtem, hogy a misztériumjátékaikban jelen
nem levő jelöltre vonatkozó referenciák a poétikus színháznyelv segítségével
allegorikus jelentésmezőbe lépnek, kiterjesztik az előadások alapmetaforáját,
amely átjárja a színházi textus egészét. Az előadások távollevő jelöltje a néző
testén keresztül ismét testet ölthet, olyan jelentés formájában, amely átlépheti a
fizikai és mentális barakk állapotát. Az elemzett alkotások közös vonása, hogy
költészet és ritualitás színházra alkalmazásával a krisztusi eseményt — Krisztus
halálát és feltámadását — idézik fel. A színielőadások tartalmi, dramaturigai,
szcenikai, majd működési mechanizmusának elemzése során a keresztény nyelv¬
használat teológiai (és nem csak bibliai) alapfogalmaival élek, ez viszont nem
jelenti azt, hogy a színházat — és a színházban zajló eseményeket -— a keresztény
értelemben vett megváltó folyamattal azonosítom. Olvasatomban a színházi
előadás során átélt tapasztalat lehet istenközeli élmény, de nem helyettesítheti a
megváltás folyamatát, csak szembesítheti a befogadót a keresztény értelemben
vett megváltással. Az evangéliumi esztétika — mint megkülönböztető jegy — to¬
vábbélése Vidnyánszkynál és Viskynél nemcsak az előadások tematikus megkö¬
zelítésére irányul, hanem azok -— dramaturgiai, szcenikai, proxemikai, szeman¬
tikai, funkcionális — megvalósulásának sajátosságait is magával vonja. A színre
+ 14°