meghatározó darabja Vidnyánszky költői színházának. A kötetben Tompa Gábor,
Robert Woodruff, Andrej Visky, Patkó Éva, valamint az Albert Csilla — Dimény
Áron alkotópáros rendezéseit vetem össze Vidnyánszky rendezéseivel. Visky
elsősorban költő, drámaíró, író, saját drcrámái közül csak a Pornót?" rendezte
szinpadra, Tompa és Woodruff rendezéseiben dramaturgként tevékenykedett,
Albert Csillaval és Dimény Áronnal rendszeresen együtt dolgozik, A test törté¬
netei" című drámasorozatát fia, Andrej Visky rendezte meg Chicagóban és
Debrecenben. Vagyis a szerző általában szoros kapcsolatban áll azokkal, akik
darabjait színre viszik. Színházról szóló tanulmányaiban, esszéiben sajátos szín¬
házelméleti rendszert teremt, amely alapjait a Mire való a színház? Útban a
theatrum theologicum felé? című kötetében foglalja össze. A Visky által képviselt
színházi nyelvhasználat és rendszer azért kíséri végig az előadáselemzéseket,
mert a szerző az elemzett darabok színre vitelénél — ahogy ezt a lábjegyzetek is
jelölik — dramaturgként tevékenykedett. Vagyis a kolozsvári írónak lehetősége
nyílt az általa képviselt poétikus, egyben rituális színházi nyelvgyakorlat alkal¬
mazására. Vidnyánszky rendező, több mint kétszáz előadást állított színpadra,
nem folytat szinhäzelmeleti tevekenyseget, nem ir drämaszövegeket. Nem csak
színielőadásokat, operákat is rendez. A két alkotó színházi világának közös ne¬
vezője meglátásom szerint a Pilinszky János által elképzelt színházeszmény:
színpadra vitt előadásik és a költő ideálisnak gondolt színháza között hatástör¬
téneti összefüggés mutatható ki. Pilinszky színházeszményének meghatározó
alappillére — ahogy Sepsi Enikő tanulmánya bizonyítja? — a poétikus ritualitás.
Pilinszky színháza a költészet eszközeivel él úgy, hogy közben a Grotowski által
megfogalmazott , világi rituálé" és a katolikus liturgia jegyeit is magán hordozza.
Hipotézisem szerint Pilinszky teológiai alapú színháza hatott mind Vidnyánszky,
mind Visky színházi világára, amelyek centrumában költészet és rituálé áll.
Meglátásom szerint a kolozsvári író drámáiból rendezett előadások struktúrája,
formája, liturgikus szerkezete, megyezik a Beregszászból származó rendező,
valamint a Pilinszky által vizionált színház struktúrájával, formájával és litur¬
gikus szerkezetével. Kutatásom során keresem a választ arra is, hogy Vidnyánszky
egyes rendezései és a színpadra állított Visky-drámák a Pilinszky által leírt
20 Visky András: Pornó, Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat. Az előadás lát¬
ható volt a IV. MITEM Fesztiválon 2017. április 20-án. Színészek: Albert Csilla, Antal Attila.
Rendező: Visky András.
2 Visky András: A test történetei. Lina, Teréz, Csokonai Színház, Debrecen. A bemutató dátuma:
2022. szeptember 13. Színészek: Hermányi Mariann, Sanyó Csenge Kata, Sáfrány Mira, Tolnai Hella,
Vékony Anna, Csata Zsolt, Papp István, Pálóczi Bence, Vranyecz Artúr. Rendező: Andrej Visky.
2 Visky: Mire való a színház?
23 Enikő Sepsi: Poetic Images, Presence, and the Theater of Kenotic Rituals, London — New York,
Routledge, 2022, 103-120.