OCR
FRAZER-IMREGH MONIKA: ELETMOD, ASZTROLOGIA ES MAGIA A RENESZANSZBAN Végül az utolsó bekezdésben bemutatja a mű felosztását (négy könyv, illetve a fejezetek) és témáit. Az első könyv az egeket és a bennük levő csillagképek hatásait mutatja be ígérete szerint, szerinte a második könyv általában beszél a csillagképekről és a nyolcadik szféra mozgásáról, a harmadik könyv pedig a bolygók és jegyek vagy jelek sajátosságairól tanít, megfelelő színű alakjaikról és formáikról, és hogy miként lehet a bolygók szellemeivel kapcsolatot teremteni, valamint egyéb mágikus gyakorlatokat. A negyedik könyv a szellemek sajátosságain túl a szükséges előírásokat közli — mondja -, és hogy miként lehet talizmánokkal és füstöléssel rásegíteni e ,művészet" eredményeire. Az ígért tematika nem teljesen fedi a valós tartalmat. A válogatás kétszáz műből történt a szerző szerint, a négy könyv viszont mindössze negyven fejezetből áll (7412-12-9). Azonban már az első könyv első fejezetét olvasva világos, hogy az alig két oldal nagyon vegyes forrásokból építkezik, és több mint valószínű, hogy legalább három vagy négy szövegből van összevágva. Ez az eljárás az egész mű folyamán megfigyelhető. Így valóban elképzelhető, hogy egy kiterjedt hagyomány enciklopédikus összegzésére vállalkozott a gyűjtemény összeállítója. Mindazonáltal a szövegek filozófiai, erkölcsi és teológiai mondanivalója igen változatos színvonalon mozog. Míg az előbb idézett rész — I. konyv 1. fejezet — keresztény értelmiségiek számára is elfogadható teológiai, filozófiai és erkölcsi tartalmakkal bir - jöllehet fökent újplatonikus és gnosztikus tanításokból ragad ki részleteket -, a továbbiakban már javarészben olyan fejezeteket találunk, amelyek egyrészt mások szabad akaratának leigázását célzó eszközöket nyújtanak, másrészt kifejezetten az ártás szándékát támogató tanácsokat adnak. Ez utóbbiak pedig már semmiképp nem egyeztethetők össze a keresztény erkölccsel. A harmadik és negyedik könyv egyes szövegei babonás-mágikus rituálékat és varázsszavakat, könyörgéseket írnak le, receptjei állati és emberi testrészeket használnak fel — melyek némelyike joggal borzasztja el a mai olvasót. A legjellemzőbb célja mindazáltal annak a mágusnak, aki ezt a gyűjteményt használta, hogy sorsának irányításához vagy befolyásolásához a bolygók erejét felhasználja. Ez a hétköznapi ember boldogulásának kicsinyes és anyagias céljaitól a politika résztvevőinek hatalmi igényein át a szerelmi leigázás (főleg nőké) praktikájáig terjed, de ritkábban előfordulnak általában a tudásra törekvők gyors tanulását elősegítő mágikus gyakorlatok is.?" Tematikában a ritkább filozófiai, kozmológiai és logikai passzusok??? mellett főként asztronómiai, asztrológiai ismeretek szerepelnek (például a precesszióval 201 Ez az ún. Ars notoria. Lásd Stephen Skinner — Apollonius of Tyana et al.: Ars Notoria: the Grimoire of Rapid Learning by Magic, I, Singapore, Golden Hoard Press, 2019; Stephen Skinner — Apollonius of Tyana et al.: Ars Notoria: the Method, h. n., Llewellyn, 2021. 202 TI, 1; I. 6; I. 7; IV. 1. « 74 +