Page 62 [62]
OCR
FRAZER-IMREGH MONIKA: ELETMOD, ASZTROLOGIA ES MAGIA A RENESZANSZBAN Pierleone Leoni, * Lorenzo egyik orvosa asztrológus is volt, ami azért is érthető, hiszen a pádovai egyetemen tanított orvoslást, ahol, mint láttuk, ennek nagy hagyománya volt. Leoni, akinek Lorenzo a pisai egyetemen is megbízást adott, vn Ficinöval es Pico della Mirandoläval is megismerkedett, es sűrű levelezést folytatott mindkettöjükkel. Lorenzo mäsik, firenzei szärmazäsü orvosa, akinek tanulmänyait még nagyapja, Cosimo és apja, Piero támogatta, a három Benivieni-fivér egyike, Antonio," Ficino platonikus akadémiájának tagja volt. Orvosi írásai mellett egy asztrológiai témájú írást is fogalmazott De cometa címmel, melyet Lorenzo öccsének, Giulianónak ajánlott. Családi visszaemlékezéseiben könyveinek tematikus katalógusát is hátrahagyta: a 169 latin kézirat közül nyolc asztrológiával 13° Pierleone Leoni vagy Pierleone da Spoleto (Spoleto, 1445 — Firenze, 1492. aprilis 9.), orvos, filozófus, asztrológus. Valószínűleg Rómában tanult, filozófiából és orvoslásból doktorált, majd meghívást kapott a padovai egyetemre, ahol élete végéig orvoslást tanított. Lorenzo katedrát adott neki az általa újjászervezett pisai egyetemen is. Itt került kapcsolatba a Lorenzo körül csoportosuló filozófusokkal és művészekkel. Királyok és fejedelmek folyamodtak hozzá gyógyításért: a nápolyi király, a calabriai herceg, Milánóban Lodovico il Moro és talán VIII. Ince pápa. Így lett Lorenzo orvosa is. Lorenzo halálakor (hamisan) mérgezéssel gyanúsították és megfojtották; a bérgyilkost valószínűleg fia, Piero il Fauto küldte rá. Vö. Maike Rotzoll: Pierleone da Spoleto: vita e opere di un medico del Rinascimento, Olschki, Firenze, 2001. Angelo Fabroni a következő írásokat tulajdonította neki: Commentarii in Galenum; Commentarii de rebus mathematicis; Opusculum de anulis aliisque signis magicis; Synopsis in hominis naturam; Varia opuscula, vö. uő: Historia Academiae Pisanae, 1-3. köt., Pisa, Mugnainius, 1791-1795, modern kiad.: Bologna, Forni, 1971, 72. Biztos szerzösegü csak ez a härom: De urinis — ez nyomtatäsban is megjelent Velenceben 1514-ben; Opus medicarum curationum; Recollectiones de febribus. Vö. Robert E. Lerner: The prophetic manuscripts ofthe „Renaissance magus” Pierleone of Spoleto, in Gian Luca Potestä (ed.): Il profetismo gioachimita tra Quattrocento e Cinquecento. Atti del III Congresso internazionale di studi gioachimiti, Genova, Marietti Ed., 1991, 97-116. Antonio Benivieni (1443-1502), fiverei: Girolamo (1453-1542) a költö, Giovanni Pico della Mirandola közeli barätja és a filozöfus-teolögus Domenico (1460k-1507), aki logikät adott elő a pisai egyetemen, később pedig Savonarola védelmezője. Antonio a Mediciek támogatásával és környezetében irodalmi tanulmányokkal és a görög nyelv elsajátításával kezdte, majd Pisában és Sienában orvosi doktorátust szerzett, dokumentálhatóan 1470-től gyógyított. Lorenzónak ajánlott első írása 1464-ben a nagyapja halálára írt dicsőítő beszéd volt: Eyxaptov Cosmi. A lentebb említendő De regimine sanitatis mellett neki címezte még a De peste című írását is, mely a ragály idejére írta elő a szükséges tennivalókat. (Ficinónak is volt hasonló tárgyú és című írása.) Antonio Firenzében nagy megbecsülést szerzett pontos diagnózisaival és agyógykészítmények bölcs használatával, valamint eredményes sebészi beavatkozásaival. A kórbonctan alapjait fektette le azzal, hogy az elhalt betegek tüneteit boncolás során vizsgálva leírta megfigyeléseit; ezeket azonban életében nem adta ki — öccse, Girolamo jelentetett meg száztizenegy esetleírást a mintegy háromszázból De abditis nonnulis ac mirandis morborum et sanationum causis címmel 1507-ben Firenzében, Giovanni Rosati orvossal közösen. Lásd Francesco Puccinotti: Storia della medicina, 2. köt., Prato, Giacchetti, 1859, 584-599; Alessandro Della Torre: Storia dell’Accademia Platonica di Firenze, Firenze, Carnesecchi, 1902, 780-783; Esmond R. Long: A History of Pathology, London, Bailliere, 1928, 50-56; Lynn Thorndike: A History of magic and experimental Science, IV, New York, Columbia Univ. Press, 1934, 586-592. 140 14 B * 60 °
