Oldal 62 [62]
FRAZER-IMREGH MONIKA: ELETMOD, ASZTROLOGIA ES MAGIA A RENESZANSZBAN
Pierleone Leoni, * Lorenzo egyik orvosa asztrológus is volt, ami azért is ért¬
hető, hiszen a pádovai egyetemen tanított orvoslást, ahol, mint láttuk, ennek nagy
hagyománya volt. Leoni, akinek Lorenzo a pisai egyetemen is megbízást adott,
vn
Ficinöval es Pico della Mirandoläval is megismerkedett, es sűrű levelezést folytatott
mindkettöjükkel. Lorenzo mäsik, firenzei szärmazäsü orvosa, akinek tanulmänya¬
it még nagyapja, Cosimo és apja, Piero támogatta, a három Benivieni-fivér egyike,
Antonio," Ficino platonikus akadémiájának tagja volt. Orvosi írásai mellett egy
asztrológiai témájú írást is fogalmazott De cometa címmel, melyet Lorenzo öccsé¬
nek, Giulianónak ajánlott. Családi visszaemlékezéseiben könyveinek tematikus
katalógusát is hátrahagyta: a 169 latin kézirat közül nyolc asztrológiával
13° Pierleone Leoni vagy Pierleone da Spoleto (Spoleto, 1445 — Firenze, 1492. aprilis 9.), orvos, fi¬
lozófus, asztrológus. Valószínűleg Rómában tanult, filozófiából és orvoslásból doktorált, majd
meghívást kapott a padovai egyetemre, ahol élete végéig orvoslást tanított. Lorenzo katedrát
adott neki az általa újjászervezett pisai egyetemen is. Itt került kapcsolatba a Lorenzo körül
csoportosuló filozófusokkal és művészekkel. Királyok és fejedelmek folyamodtak hozzá gyógyí¬
tásért: a nápolyi király, a calabriai herceg, Milánóban Lodovico il Moro és talán VIII. Ince pápa.
Így lett Lorenzo orvosa is. Lorenzo halálakor (hamisan) mérgezéssel gyanúsították és megfoj¬
tották; a bérgyilkost valószínűleg fia, Piero il Fauto küldte rá. Vö. Maike Rotzoll: Pierleone da
Spoleto: vita e opere di un medico del Rinascimento, Olschki, Firenze, 2001. Angelo Fabroni a
következő írásokat tulajdonította neki: Commentarii in Galenum; Commentarii de rebus
mathematicis; Opusculum de anulis aliisque signis magicis; Synopsis in hominis naturam;
Varia opuscula, vö. uő: Historia Academiae Pisanae, 1-3. köt., Pisa, Mugnainius, 1791-1795,
modern kiad.: Bologna, Forni, 1971, 72. Biztos szerzösegü csak ez a härom: De urinis — ez
nyomtatäsban is megjelent Velenceben 1514-ben; Opus medicarum curationum; Recollectiones
de febribus.
Vö. Robert E. Lerner: The prophetic manuscripts ofthe „Renaissance magus” Pierleone of Spoleto,
in Gian Luca Potestä (ed.): Il profetismo gioachimita tra Quattrocento e Cinquecento. Atti del
III Congresso internazionale di studi gioachimiti, Genova, Marietti Ed., 1991, 97-116.
Antonio Benivieni (1443-1502), fiverei: Girolamo (1453-1542) a költö, Giovanni Pico della
Mirandola közeli barätja és a filozöfus-teolögus Domenico (1460k-1507), aki logikät adott elő
a pisai egyetemen, később pedig Savonarola védelmezője. Antonio a Mediciek támogatásával és
környezetében irodalmi tanulmányokkal és a görög nyelv elsajátításával kezdte, majd Pisában
és Sienában orvosi doktorátust szerzett, dokumentálhatóan 1470-től gyógyított. Lorenzónak
ajánlott első írása 1464-ben a nagyapja halálára írt dicsőítő beszéd volt: Eyxaptov Cosmi. A
lentebb említendő De regimine sanitatis mellett neki címezte még a De peste című írását is, mely
a ragály idejére írta elő a szükséges tennivalókat. (Ficinónak is volt hasonló tárgyú és című
írása.) Antonio Firenzében nagy megbecsülést szerzett pontos diagnózisaival és agyógykészítmények
bölcs használatával, valamint eredményes sebészi beavatkozásaival. A kórbonctan alapjait
fektette le azzal, hogy az elhalt betegek tüneteit boncolás során vizsgálva leírta megfigyeléseit;
ezeket azonban életében nem adta ki — öccse, Girolamo jelentetett meg száztizenegy esetleírást
a mintegy háromszázból De abditis nonnulis ac mirandis morborum et sanationum causis
címmel 1507-ben Firenzében, Giovanni Rosati orvossal közösen. Lásd Francesco Puccinotti:
Storia della medicina, 2. köt., Prato, Giacchetti, 1859, 584-599; Alessandro Della Torre: Storia
dell’Accademia Platonica di Firenze, Firenze, Carnesecchi, 1902, 780-783; Esmond R. Long: A
History of Pathology, London, Bailliere, 1928, 50-56; Lynn Thorndike: A History of magic and
experimental Science, IV, New York, Columbia Univ. Press, 1934, 586-592.
140
14
B
* 60 °