Oldal 32 [32]
OCR
FRAZER-IMREGH MONIKA: ELETMOD, ASZTROLOGIA ES MAGIA A RENESZANSZBAN szerzősége (lásd a lábjegyzetben említett legújabb szövegkiadásokat). Az idézett felvetés , A gondolkodással, az értelemmel és a bölcsességgel kapcsolatos problémák" könyvében (XXX .) az első fejezet, s a kérdésfelvetés így szól: , Miért van az, hogy mindazok a férfiak, akik a filozófiában, az államügyekben, a költészetben vagy a művészetekben kitűntek, melankolikusoknak látszanak, némelyeket pedig olyannyira sujtanak a fekete epéből eredő betegségek, mint ahogy azt a mondák Héraklésról elbeszélik?""" Mitológiai példák után Empedoklést, Sókratést és Platónt említi név szerint, a költőket pedig név nélkül, akiknek természettől fogva ilyen volt az alkata. A fekete epét a betegségek okaként vizsgálva azt a borral hozza párhuzamba. Ahogyan ugyanis a bor sokféleképpen képes megváltoztatni az ember hangulatát, úgy a fekete epe hatása is rendkívül változatos lehet: okozhat őrjöngést vagy teljes hallgatagságot. A fekete epe, csakúgy mint a bor, a vérben levő párákra vagyis a szellemekre hat (rvevuaToöns), így felszaporíthatja a szellemeket a test különböző részein (például a tüdőben), ahogyan a nemi szervekben a bor teszi, amit Aristotelés szerint az erekció bizonyít. Az alkatilag melankolikus embereket kéjvágyóaknak mondja. A fekete epében szerinte a forró és a hideg egyaránt megvan - ezt úgy érti, hogy válhat tűzforróvá és jéghideggé is. Különbséget tesz aközött, ha csak az elfogyasztott étel miatt keletkezik fekete epéből fakadó betegség — ami nem hat a jellemre — és amikor alkati fekete epéjűségről van szó, ami azonban a következő tulajdonságokat adhatja: ha hideg és túl sok, akkor tompaságot, tehetetlenséget, kétségbeesést, félelmet eredményez, ha viszont túlhevül, akkor dalra fakadó vidámságot, őrjöngést, kiütéseket és így tovább. Így akikben a túltengő fekete epe alapvetően hideg, azok lassúak és ostobák lesznek, akikben pedig forró, azok őrültek, éleselméjűek, illetve szellemesek (eúgpveiG), szerelmes természetűek, lobbanékonyak, egyesek pedig bőbeszédűek. Az őrültséget, ha az alkatból fakad, a platóni Phaidros helyéhez"? hasonlóan isteni elragadtatottságként érti, mert az ihletett embereket (költőket), a Sybillákat és a jövendőmondókat hozza fel példaként. A syrakusai Marakosról Frankfurt am Main, Vittorio Klostermann, 1964, 216—217, 252; Guido de Ruggiero: Storia della filosofia, 1. köt.: La filosofia greca 2. Bari, Laterza, 1967, 12-19; Giovanni Reale: Storia della filosofia antica, Il. Milano, Vita e pensiero, 1976, 243-244; William K. C. Guthrie, A History of Greek Philosophy, 6. köt., Cambridge, Cambridge Univ. Press, 1981. 77 A mítosz szerint Héraklést féltékeny felesége a Néssos véréből készült szerrel átitatott köntössel ajándékozta meg, melyet felöltve a hőst kiütések lepték el, és elviselhetetlen kínokat szenvedett. Kínjába beleőrült, őrjöngve széttépte gyermekeit, ezért önként máglyára lépett, majd az Oité hegyén eltűnt. Zeus az égbe emelte, ahol Hérával megbékülve elvette leányát, Hébét, és Artemisnek segített az elejtett vadakat megnyúzni. Az égen csillagkép formájában látható. Aristotelés azt mondja, hogy a régiek miatta nevezték el az epilepsziát , szent betegségnek" (953a). 78 Platón: Phaidros, 265b. + 30 +
