Oldal 161 [161]
OCR
Kiss GABRIELLA: CON-VIVERE! — GONDOLATOK A , RÉSZVÉTEL KORÁNAK" SZÍNHÁZÁRÓL ma fragmentumait. Az Őrnagy például a kockákon lépdelve bűvöli el a földről leselkedő Marie-t, majd fülönfüggő helyett két cipő, továbbá a lába elé hordott térelemek emelik ki a lányt önnön kisszerűségéből. Az állandó dobozpakolás zörejei (a térelemek lökése, tolása, csúsztatása, a fedelek fel- és lecsapódása) hangkulisszaként fokozzák az előadás egyneműen kísérteties hangzóságát. A színszimbolika egymás alteregójaként definiálja azt az egyaránt fehérbe öltözött Woyzecket és Andrest, akik így a színház nyelvén is szembenállnak a fekete jelmezt viselő Őrnaggyal és Orvossal, illetve a lila ruhában konfettiágyú kíséretében kielégülő Marie-val. A kisgyermeket ringató Bolond gondoskodásának nincs helye ebben a világban, az Orvos mentálhigiénés segítőként válik egyre terhesebbé. A nyelv eredendően metaforikus jellegének és az igazság megismerhetetlenségének paraboláját pedig nem a büchneri Nagymama, hanem az az Andres által játszott , Palkó" beszéli el, akinek neve egyaránt utal a színészre (Kárpáti Pálra) és a népmesék legkisebb és legszegényebb hősére. Vagyis a Woyzeck másságát (majdnem-krisztusi prefigurációját) felmutató, nietzschei antimese ebben az esetben egy nagyon is konkrét és 21. századi narratív identitás kiindulópontja lesz, aminek kulcsa, hogy a KÖZéRT Társulat a próbák alatt Kárpáti Péter improvizációs módszerével dolgozott." A szerepeknek az adott színész civil élettörténetéből táplálkozó viselkedésanalízise egyfelől nyomot hagyott a szövegen is, másfelől hangsúlyosan egyes szám első személyben , fejezi be" Woyzeck identitás-performanszát. S a történet partikularitását húzza alá az epilógus is. A szereplők kánonban olvasnak fel olyan napjainkban ténylegesen megtörtént gyilkosságokat, amelyekre kivétel nélkül igaz lehet, hogy van ,egy, a húszas évei végén járó fiatal, aki már elszakadt a családjától, saját családjában azonban képtelen betölteni az elvárt férfiszerepet. Van egy kényszerűségből végzett munkája, amiben nem tud előrelépni, sem kilépni belőle, 7% , A hagyományos improvizációban előre meghatározzák a jelenet dramaturgiäjät. Mondjuk, fekszik egy pár éjjel, de a lány nem tud aludni, mert szakítani akar, és felébreszti a fiút. Egy ilyen hagyományos szakítási improvizációs jelenet általában gyorsan lezajlik. Ha a szereplők ihletetten, egymás iránt figyelmesen játszanak, akkor megrázó is tud lenni. Ennél megrázóbb már csak akkor lehet, ha valóban a történés közben jön rá a fiú, hogy a lány szakítani akar. Akkor tényleg eláll a lélegzete, védtelenné válik, és minden reakciója spontán lesz, önmaga előtt is váratlan. Tudja, hogy ez nem valóság, hogy ez csak improvizáció, de a traumatikus fordulat váratlansága miatt mégsincs elég lelkiereje ahhoz, hogy a történéseket elkezdje mintegy művészileg megformálni, tehát nincs rálátása, hanem szinte megéli a szituációt. Ez a mi technikánk egyik alapja, hogy nincsenek a lapok kiterítve, nincs egy letisztázott szituáció, minden szereplő csakis annyit tud, amennyit akkor tudna, ha mindez az életben történne meg vele." Herczog Noémi: Létezésimpró. A valóságszimulációs improvizáció. Beszélgetés Kárpáti Péterrel, in Herczog Noémi (szerk.): Dogmaszínház: Egyfelvonásosok, Budapest, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2019, 9. s 159 "
