Seite 161 [161]
Kiss GABRIELLA: CON-VIVERE! — GONDOLATOK A , RÉSZVÉTEL KORÁNAK" SZÍNHÁZÁRÓL
ma fragmentumait. Az Őrnagy például a kockákon lépdelve bűvöli el a földről
leselkedő Marie-t, majd fülönfüggő helyett két cipő, továbbá a lába elé hordott
térelemek emelik ki a lányt önnön kisszerűségéből. Az állandó dobozpakolás
zörejei (a térelemek lökése, tolása, csúsztatása, a fedelek fel- és lecsapódása)
hangkulisszaként fokozzák az előadás egyneműen kísérteties hangzóságát. A
színszimbolika egymás alteregójaként definiálja azt az egyaránt fehérbe öltözött
Woyzecket és Andrest, akik így a színház nyelvén is szembenállnak a fekete
jelmezt viselő Őrnaggyal és Orvossal, illetve a lila ruhában konfettiágyú kísé¬
retében kielégülő Marie-val. A kisgyermeket ringató Bolond gondoskodásának
nincs helye ebben a világban, az Orvos mentálhigiénés segítőként válik egyre
terhesebbé. A nyelv eredendően metaforikus jellegének és az igazság megis¬
merhetetlenségének paraboláját pedig nem a büchneri Nagymama, hanem az
az Andres által játszott , Palkó" beszéli el, akinek neve egyaránt utal a színész¬
re (Kárpáti Pálra) és a népmesék legkisebb és legszegényebb hősére. Vagyis a
Woyzeck másságát (majdnem-krisztusi prefigurációját) felmutató, nietzschei
antimese ebben az esetben egy nagyon is konkrét és 21. századi narratív iden¬
titás kiindulópontja lesz, aminek kulcsa, hogy a KÖZéRT Társulat a próbák alatt
Kárpáti Péter improvizációs módszerével dolgozott." A szerepeknek az adott
színész civil élettörténetéből táplálkozó viselkedésanalízise egyfelől nyomot
hagyott a szövegen is, másfelől hangsúlyosan egyes szám első személyben , fe¬
jezi be" Woyzeck identitás-performanszát. S a történet partikularitását húzza
alá az epilógus is. A szereplők kánonban olvasnak fel olyan napjainkban tény¬
legesen megtörtént gyilkosságokat, amelyekre kivétel nélkül igaz lehet, hogy
van ,egy, a húszas évei végén járó fiatal, aki már elszakadt a családjától, saját
családjában azonban képtelen betölteni az elvárt férfiszerepet. Van egy kény¬
szerűségből végzett munkája, amiben nem tud előrelépni, sem kilépni belőle,
7% , A hagyományos improvizációban előre meghatározzák a jelenet dramaturgiäjät. Mondjuk,
fekszik egy pár éjjel, de a lány nem tud aludni, mert szakítani akar, és felébreszti a fiút. Egy ilyen
hagyományos szakítási improvizációs jelenet általában gyorsan lezajlik. Ha a szereplők ihletetten,
egymás iránt figyelmesen játszanak, akkor megrázó is tud lenni. Ennél megrázóbb már csak
akkor lehet, ha valóban a történés közben jön rá a fiú, hogy a lány szakítani akar. Akkor tényleg
eláll a lélegzete, védtelenné válik, és minden reakciója spontán lesz, önmaga előtt is váratlan.
Tudja, hogy ez nem valóság, hogy ez csak improvizáció, de a traumatikus fordulat váratlansága
miatt mégsincs elég lelkiereje ahhoz, hogy a történéseket elkezdje mintegy művészileg megfor¬
málni, tehát nincs rálátása, hanem szinte megéli a szituációt. Ez a mi technikánk egyik alapja,
hogy nincsenek a lapok kiterítve, nincs egy letisztázott szituáció, minden szereplő csakis annyit
tud, amennyit akkor tudna, ha mindez az életben történne meg vele." Herczog Noémi: Létezés¬
impró. A valóságszimulációs improvizáció. Beszélgetés Kárpáti Péterrel, in Herczog Noémi (szerk.):
Dogmaszínház: Egyfelvonásosok, Budapest, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2019, 9.
s 159 "