Seite 118 [118]
NÉZŐK ÉS RÉSZTVEVŐK
művészetbe történő adaptálására, beágyazására"." A konferencia vitáinak egyik
gyújtópontja az a kérdés volt, hogy mi lehet, illetve mi kell, hogy legyen e for¬
málódó műfajú programok tétje — azon túl, hogy nézőket toborozzon magának
a tánc- és mozgásművészet területe. A válaszok közt felvetődött, hogy a tánc — a
maga nonverbális eszközeivel — alkalmazható a drámai szövet kiegészítésére,
központi problémájának árnyalására. Ezzel szemben ha a tánc értékét nem a
dramatikus színház és a nevelői szándék alárendeltjeként közelítjük meg, az
alábbi kérdés vethető fel: mi az a tapasztalat, ami csak egy táncos sajátja, és amit
ha megoszt a nézőivel, kiérdemli a társadalmilag elkötelezett művész megjelölést?
Máshonnan ugyanez: mi az az évek alatt akkumulálódott tudás, ami egy szten¬
derd előadás-időtartam alatt átadhatatlan, és amitől a szolipszizmus vádja érhet
egy táncalkotót? Meglátásom szerint ez a jelentudatosság, azon belül pedig az
akár sejtszintű testérzetek észlelése, azok kitartó és szüntelenül kíváncsi, objek¬
tív — vagyis azokhoz nem ragaszkodó és azoktól nem ódzkodó — megfigyelése.
Ez egy tanulható, ámbár szüntelen gyakorlást igénylő készség, amit persze más
módokon is el lehet sajátítani (pl. meditációs technikákkal), és amiben nem is
minden táncos jártas vagy tart rá igényt.
A magyarországi (és azon túli) kortárstánc-szcéna nézői rétege meglehetősen
szűk, amit magyarázhat az, hogy a közoktatás nem készíti fel a reménybeli , táncfo¬
gyasztókat" arra a multiszenzoriális, s kevésbé racionális gondolkodásmódra, amit
a táncalkotók sokszor a nézőiknek kínálnak, vagy netán el is várnak tőlük. A kortárs
tánchoz kapcsolódó színházpedagógiai programok megjelenése — melyek rövid
bemutatására a már említett konferenciasorozat kínált teret — szerintem azt is je¬
lezheti, hogy a hazai kortárstánc-szcéna elkezdte becsülni önnön munkásságát, és
ahelyett, hogy feladja a folyamatos kísérletezést (vagyis könnyen olvasható darabo¬
kat termel), inkább időt áldoz arra, hogy összetett művészeti kutatási munkamód¬
szereit láthatóvá tegye. Ehhez hozzájárul az is, hogy számos táncművész — tobbnyi¬
re megélhetési kényszerből — tanítani kezd, s pedagógusként rájön, hogy mi az a
technikai képzettségen túli és táncórákon kívül is hasznosuló tudás, amivel rendel¬
kezik. De maguk a táncórák is felfoghatók egyfajta bemelegítő, felkészítő foglalko¬
zásnak, amelyek a vezető táncművész-tanár és kortársak munkáira hangolnak.
Egy közvetlenül az előadás előtt zajló program sajátossága, hogy strukturális
beágyazottsága miatt valahol a táncórák intimitása és a színházi tér keltette
elérhetetlenség illúziója között lebeg, s ezzel a köztes állapottal nagyon termé¬
kenyen lehet dolgozni." Így kezdett 2019-ben, az akkor drámainstruktor hallga¬
* Vö. https://tancszinhazneveles.wordpress.com/fooldal (Letöltés: 2024. január 25.)
5 Vö. Szemessy Kinga: Mi újság, tánc, színház, nevelés? 4., tancszinhazneveles, 2020. november 27.
https://tancszinhazneveles.wordpress.com/2020/11/27/mi-ujsag-tanc-szinhaz-neveles-4/ (Letöl¬
tes: 2024. januär 28.)
e 116 +