TÉNYEK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK
Horváth Kata kutatásai igazolják, " hogy nemhogy önálló tanulmányokat, de
tanulmányköteteket lehet írni például a Sajátszínház/Szívhang, a Káva Kulturá¬
lis Műhely, a Katona József Színház vagy az Örkény Színház közösségi projekt¬
jeiről, Kelemen Kristóf, Boross Martin vagy Schermann Márta munkáiról stb.)
Még a színházi nevelési / színházpedagógiai programok fókuszán belül is
fontos korlátozó tényező, hogy ez az elemzés két, néhány hónapos időtávban
rögzített pillanatképet hasonlít össze. 2013 és 2023 között számos alkalmi tár¬
sulás által létrehozott, egyszer vagy néhányszor játszott projekt volt, ami sem a
2013-as, sem a 2023-as adatgyűjtés látóterébe nem került be.
Van azonban egy elég fontos trendje az elmúlt tíz évnek: főképp a , félidei",
2017-es egyeztetéssorozatnak és számos egyéb szakmai eseménynek köszönhe¬
tően a terület tíz év alatt önálló szakmává, és talán mondhatjuk, hogy önálló
diszciplínává nőtte ki magát. Az egyre szűkülő erőforrások és növekvő nehézsé¬
gek ellenére is elindult egy önkéntes szakmai összefogás: 2023-ra harmincegy
szervezet csatlakozott ahhoz az együttműködéshez, amely 2017-ben a Stratégia
munkacsoport kezdeményezésére indult útjára, és amelynek lényege, hogy a
szervezetek nyolc minimálisan teljesítendő és további opcionális vállalásokat
tesznek szakmai működésükkel kapcsolatban." Mivel a vállalásokat mindenki
önkéntesen teljesíti, nehéz ellenőrizni, melyik szervezet mennyire vette/veszi ezt
komolyan, mindenesetre meggyőző, hogy a szervezetek 3996-ának szándékában
állt és áll elköteleződni a komolyabb szakmai működés és együttműködés mellett.
15 Pl. Antal Klaudia: A részvételi színház politikussága, doktori értekezés, Pécs, Pécsi Tudomány¬
egyetem, 2021. https://pea.lib.pte.hu/handle/pea/34186 (Letöltés: 2024. január 27.); Kiss Gabri¬
ella: A tettre kész néző, Budapest, KRE-LHarmattan, 2024; Kricsfalusi Beatrix: Hogyan (nem)
politikus az alkalmazott szinhäz?, Theatron, 15. evf., 2021/1, 19-31; Kricsfalusi Beatrix: Szinhäz
mindenen túl. Politikus színház a posztpolitika korában, in Antal Klaudia — Pandur Petra — P.
Müller Peter (szerk.): Színházi politika $£ politikai színház, Pécs, Kronosz, 2018, 15—29; Horváth
Kata (szerk.): Dráma és színház a bűnmegelőzésben. A Káva Kulturális Műhely JUVENTAS
programja, Budapest, Káva Kulturális Műhely, 2022; Horváth Kata et al.: A Sajátszínház mód¬
szerei. Művészet alapú részvételi kutatás, Budapest, LHarmattan, 2017; Horváth Kata — Oblath
Márton: A performatív módszer. Dráma- és színházalapú társadalmi beavatkozások a Kávában,
Budapest, Käva-AnBlokk-Parforum, 2015.
1° Vö. https://www.szinhazineveles.hu/tudastar/a-csatlakozashoz-szukseges-minimum-vallalasok/
(Letöltes: 2023. december 20.)