OCR
V. Életvégi döntések az egészségügyi ellátás keretében \ 127 melynek meghatározását a Büntető Törvénykönyv 162.§-a tartalmazza: (1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá öngyilkosságra, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." A megnevezett két elkövetési magatartás a rábírás és a segítségnyújtás. Rábírás esetében ezen tevékenység eredményeként jön létre a passzív alanyban az elhatározás, hogy öngyilkosságot kövessen el. (Ha a paszszív alany az öngyilkosságra rábírás elkövetési magatartás kifejtésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be vagy akaratnyilvánításra képtelen, akkor a cselekmény jogi minősítése [rábíró] emberölés. Ez tehát azt jelenti, hogy az öngyilkosságban való közreműködés passzív alanya - rábírás esetében - nem lehet a gyermekkorú, illetve az akaratnyilvánításra képtelen személy.) Segítségnyújtásról pedig akkor van szó, ha az elkövető a passzív alany korábban már kialakult öngyilkossági elkövetési szándékát vagy erősíti, vagy magatartásával megkönynyíti az öngyilkosság elkövetését. A Büntető Törvénykönyv az öngyilkosságban közreműködést szándékos bűncselekménynek tekinti, a cselekedet egyenes vagy eshetőleges szándékkal egyaránt megvalósithaté (Belovics—Molnar-Sinku 2023, 110-113). A hatályos magyar Büntető Törvénykönyv által adott értelmezési keretben tehát a fentebb bevezetett gyakorlat az orvos magatartása részéről az öngyilkosságban való közreműködés interpretációjában jelenik meg. E pozíció , természetes" voltának párbeszédbe vonása ugyanakkor része a téma hazai szakirodalmának is (pl. Filó 2009).