példái, valamint az Ars moriendi keresztény hagyománya, bár a mai
emberek számára is fontos tanulságokkal szolgálhatnak, eredeti for¬
májukban inkább elavult történeti forrásnak tűnnek. A kérdés az,
hogy szükség van-e ma is hasonló jellemnevelő irányelvekre, ki tu¬
dunk-e találni a meghalás erkölcsi művészetére a mai viszonyok kö¬
zött is alkalmazható, praktikus tanácsokat? Ha igen, vajon kinek a
feladata ez? Az orvosoké, a pszichológusoké, a jogászoké, a filozófu¬
soké, az antropológusoké, a spirituális vezetőké vagy a bioetikusoké?
Erre a kérdésre az egyik válaszunk az, hogy valószínűleg mindegyi¬
küké. Egy modern Ars moriendi kidolgozását leginkább egy inter¬
diszciplináris együttműködés keretében tudjuk elképzelni.
H. Tristram Engelhardt (Engelhartdt 1997) szerint ahagyományos
erényetika és jellemnevelés olyan erkölcsi közösségeket feltételezett,
amelyek nagyjából homogén világnézeti és erkölcsi felfogást vallottak,
az antik görög, római (vagy akár kínai, indiai, japán, afrikai) kultúrák¬
ban. Más a helyzet a modern, sokszínű, multikulturális társadalmak¬
ban, ahol nehezebb az erkölcsi alapok egyértelmű elfogadottságára
hivatkozni. Társadalmaink megosztottak, heterogének a jó élet kri¬
tériumait illetően, ennek fel- és elismerése képezi a toleráns együttélés
etikai minimumát.
Az erényekkel kapcsolatos nemzetközi szakirodalomban létezik
egy nagyon fontos vita arról, hogy a különböző kultúrákban megje¬
lenő erények mennyire mutatnak átfedéseket, mennyire tekinthetők
kultúrák felett univerzálisnak. Az itt hivatkozott nézetek arra mutat¬
nak rá, hogy bár a szóba jöhető erények listája részben változó, alap¬
vetően inkább a hasonlóságok dominálnak. Bár léteznek különbségek,
a betegséggel és az élet végével szembenéző emberekkel kapcsolatban
felmerülő erkölcsi nehézségek, a megjelenő erkölcsi erények jórészt
ugyanazok minden történeti időszakban és kulturális környezetben.
Ha egy erényetikai elvárás-magot akarunk felvázolni, ennek olyan
erények lesznek a legfontosabb összetevői, mint a türelem, a kitartás,
a bátorság, a remény, a méltóság, az értelem és a bölcsesség. A magam
részéről ezt a hét , sarkalatos" erényt tartom a betegséggel szembe¬
néző vagy haldokló beteg fő erkölcsi szempontjának.
Az erények furcsasága, hogy jogilag nem kikényszeríthetők, nem
tekinthetők modern értelemben erkölcsi kötelességeknek (Meyer 1992;