Oldal 76 [76]
OCR
74 / NEMESLÁSZLÓ felelő ápolást biztosítani. Ezek társadalmi szempontok, ahol a javakhoz való hozzáférés igazságosságának különböző felfogásai léteznek. Bizonyára furcsa lenne egy olyan érvelés, hogy azok számára, akik megengedhetnek maguknak jobb orvosi (illetve komplex) életvégi ellátást, például egy jól felszerelt hospice-ban vagy az otthonukban, ápolók alkalmazásával, megtiltanánk ezeknek az extra szolgáltatásoknak az igénybe vételét, pusztán az egyenlőség elvére hivatkozva. Ugyanakkor a méltányosan magas szintű életvégi ellátás biztosításának minden állampolgár számára alapvető joggá kell válnia. Hasonló kérdéseket vetnek fel az egészségügyi források elosztásának igazságossági szempontjai. Az eutanázia nyilvánvalóan kevesebb költséggel jár, mint a hetekig, hónapokig, vagy akár évekig tartó magas szintű életvégi, palliatív ellátás vagy az életmentő/életfenntartó kezelések folytatása, például újabb és újabb műtétek formájában. További általános, akár filozófiai kérdés az orvoslás céljainak meghatározása. Hagyományosan a haldoklók gondozása nem számított orvosi feladatnak. Friedrich Hoffmann 1738-ban megjelent Medicus Politicus című kézikönyvében arra utasítja az orvosokat, hogy , tartsák távol magukat a haldoklók látogatásától? A későbbi évszázadokban azonban a haldoklók gondozása is legitim orvosi feladattá vált. Ugyanakkor, ahogy arra talán leginkább Eric J. Cassell (1982) amerikai orvos és bioetikus hívta fel a figyelmet, a fájdalomcsillapítás és a palliatív kezelés a háttérbe szorult, részben abból adódóan, hogy az orvoslás a sikeres terápiákra fókuszált, miközben a reménytelen esetek az egészségügyi ellátás perifériájára szorultak. A helyzet mára jelentősen változott, azonban továbbra is megfigyelhető ez a jelenség. Elméleti és gyakorlati kérdésként is felmerül, hogy egy adott társadalom inkább az egyéni választás, így az eutanázia elfogadhatóságára összpontosít, vagy inkább erőforrásokat mozgósít arra, hogy az életvégi orvosi ellátást és gondozást fejlessze. Ugyanakkor nyilvánvaló azis, hogy ha egy adott pillanatban csillapíthatatlan szenvedések között éljük életünk utolsó napjait, akkor arra nem lehet kielégítő válasz az egészségügyi szolgáltatás hosszabb távú fejlesztése, amelyből már aligha részesülhetünk.
