Oldal 39 [39]
OCR
III. Az emberi méltóság tisztelete és az életvegi döntések \ 37 mr meghatározni egy általánosan követendő életcélt, így egy általános, teleologikus szemléletű erkölcsnek (amely mindenki számára meghatározza az elérendő célt és a cél elérését elősegítő erényeket) sem lehetett helye. Számos modern morál- és jogfilozófiai elméletben előkerül az emberi méltóság fogalma, amellyel arra a minőségre utalunk, amely miatt minden embernek kijár egy minimális szintű tisztelet. A modernitás előtti emberi méltóság elméletekben a szerzők ugyan jelzik, hogy minden ember tiszteletet érdemel, pusztán ember voltából fakadóan, de ezt nem bontják ki részletesen, inkább az ember erkölcsi kiválóságként értett méltóságáról értekeznek, tehát arról, hogy milyen élet méltó az emberhez. Arra a kérdésre, hogy mit is jelent az emberrel (bármilyen emberrel) szembeni alapvető tisztelet és mi ennek az alapja, a leghíresebb választ Inmanuel Kant, a felvilágosodás filozófusa adta. Kant Az erkölcsök metafizikájának alapvetése című könyvében a kategorikus imperatívusz (, Cselekedj úgy, mintha cselekedeted maximájának akaratod révén általános természettörvénnyé kellene válnia.) leírása után bizonyítani kívánja, hogy létezik-e valóban ilyen imperatívusz, van-e olyan gyakorlati törvény, amelyik teljesen, mindenfajta mozgatórugó nélkül, önmagában is parancsoló jellegű. Ha van valami, aminek létezése önmagában abszolút értékkel bír, ami önmagában vett cél, akkor ebben és csakis ebben lelhetjük fel egy lehetséges kategorikus imperatívusz, azaz a gyakorlati törvény alapját — állapítja meg Kant. Az ember és általában minden eszes lény öncélként létezik, és nem pusztán eszközként, amely egy másik akarat tetszés szerinti használatára szolgál. A gyakorlati imperatívusz tehát a következő lesz: ,, Cselekedj úgy, hogy az emberiségre mind saját személyedben, mind bárki máséban mindenkor mint célra, sohasem mint puszta eszközre legyen szükséged? (Kant 1991, 62) Mivel a moralitás az egyedüli feltétel, amelynek megléte egy eszes lényt öncéllá tehet, ennélfogva egyedül az erkölcsiségnek és az emberiségnek - amennyiben erkölcsiségre képes - van méltósága. Kant szerint tehát az ember és minden eszes természet méltóságának alapja az autonómia (Kant 1991, 66-70). Mondhatjuk azt is, hogy az emberi méltóság elismerésével az emberi személy önértékéből következő alapvető érdekeit ismerjük el. Minden emberi személy már pusztán létezésével olyan értéket valósít
