OCR
III. Az emberi méltóság tisztelete és az életvegi döntések \ 33 jár, és mindenkinél jobban szereti őt. Éppen a szerelme készteti erre a lépésre: úgy cselekszik, ahogy a felesége kérte, cselekedete szerelmének bizonyítéka. Lehet, hogy nem ért egyet a halálba segítéssel, mégis megteszi, mert ráébred arra, hogy akkor szereti igazán a feleségét, ha azt teszi, amit ő akar (éppen ezért nem viszi kórházba sem). Georges a francia törvények szerint bűncselekményt követett el, de érvelhetünk amellett, hogy morális értelemben mégis helyesen cselekedett. Szerelme készteti arra is, hogy elutasítsa a temetés megrendezését, mert tudja, hogy felesége hozzá hasonlóan viszolyog a konvencionális szertartásoktól, ahol a meghívottak unatkoznak vagy éppen nevetgélnek (mint egy barátjuk bizarr temetésén, amelyről Georges mesél a már beteg Anne-nek). A lezárt hálószobát jelöli ki Anne nyughelyéül, bár nyilván tudja, hogy ez csak ideiglenes nyughely lesz. Ünneplőruhába öltözteti felesége holttestét, virágszirmokat helyez rá. , Anne halála után Georges azzal, hogy hermetikusan lezárja közös hálószobájukat, és így mumifikálja Anne-t, saját szerelmüket zárja le, falazza be. Georges és Anne szerelme kettejük otthona, ahová másnak nincs belépés" - írja Stőhr Lóránt filmesztéta (Stőhr 2013, 937). Georges hamarosan követi feleségét a halálba. A szakirodalomban találunk olyan véleményeket, amelyek szerint eutanáziának csak a beteg önrendelkezésén alapuló halálba segítés minősül. A nem önkéntes beavatkozások e szerint eleve nem tekinthetők eutanáziának, de önkéntes passzív eutanázia sincs, hiszen az életmentő és életfenntartó kezelésekről való lemondással az önrendelkezését gyakorló beteg akaratának tiszteletben tartása esetén az orvos (vagy más személy) sem közvetlenül, sem közvetve nem oka a halál bekövetkezésének (Jakab 2011, Hegedűs 2011). Számos orvos fogadja el ezt a szemléletet, de Vadász Gábor, aki hosszú évtizedekig volt gyakorló orvos, az aktív és a passzív eutanázia, illetve a kényszer-eutanázia fogalmát is használta írásaiban. Vadász ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy passzív eutanáziának azt a magatartást kell tekinteni, amikor , meglévő javallat ellenére, az élet megrövidítésének céljából mellőzik a gyógykezelést; tehát nem tartozik ide (többek között) az orvosilag hasztalan kezelés mellőzése (Vadász 2011, 187). Abban lényegében nincs vita, hogy a hasztalan kezelés mellőzése nem eutanázia, mint ahogy általában akkor sem beszélnek eutanáziáról,