Oldal 29 [29]
OCR
II. A halál néhány fontosabb filozófiai értelmezése ! 27 (vagy legalább ennek egy részében) az alapvetően normális tudatműködést és az egyénre jellemző gondolkodásmód meglétét. A saját meghalás azon érett személyiségű emberek lehetősége, akik a halál közelében is, ameddig tudják, megpróbálják kiteljesíteni önmagukat. Ezt semmiképpen nem célszerű idealizálni, mivel inkább küzdelemként jellemezhető. A halál közelében még azt is, akinek nem a halálfélelem és a halál eltüntetése határozta meg az életét, megrohanhatja a félelem, vagy éppen úrrá lehet rajta az értelmetlenségérzés, de egy ilyen ember mindenesetre nagyobb eséllyel békél meg a helyzetével és próbál meg értelmet találni a rá váró néhány hétben vagy napban. Jean-Paul Sartre (1905-1980), Heideggerrel szemben, a halält nem legsajätabb let-lehetösegkent, nem „egy dallam zaroakkordjaként” fogja fel, hanem az emberi léten kívülálló, véletlenszerű, sajáttá nem tehető abszurd dologként. A halál minden lehetőségem semmítéseként ragadható meg, amely már nem része az én lehetőségeimnek - állítja Sartre. A saját halálunknak nem adhatunk értelmet, hiszen csak a jövő képes , megerősíteni vagy megcáfolni a magamról felvázolt jelentést" (Sartre 2006, 627, 631). Sartre úgy látja, hogy értelmetlen a halálra várakozni, hiszen az mindig érkezhet előbb, mint amilyen időpontra várnánk, csupán számolhatunk vele (Sartre 2006, 628). Sartre részéről ez nem lehet jogos kritika Heideggerrel szemben, hiszen a német filozófus is problémásnak tartja, ha a halált megpróbáljuk uralni, rendelkezni akarunk felette, bevonjuk a valóságosba: ide tartozik a halálra való gondolás (arra, hogy mikor és milyen módon valósulhat meg), vagy az arra való várakozás (Heidegger 2001, 303-304). A halálhoz való egzisztenciális viszony kialakítása tényleg nem lehet egyenlő a halál módjával és körülményeivel való foglalkozással, hiszen ezen , technikai" kérdések megválaszolása nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az embert a haláltól való bátor szorongás jellemzi, hogy életét a halál egzisztenciális jelentőségének megértése alapján éli. Viszont a halállal kapcsolatos , technikai" kérdések magától értetődően felmerülnek az életét a saját halálához fűződő egzisztenciális viszony alapján élő egyénben is, főként idős korában és/ vagy súlyos, végstádiumú betegen, ez azönmeghatározásának részét képezi, az ilyen kérdésekre adott válaszok , saját meghalásának" részét alkotják. A halál uralásáról valóban nem lehet szó, bárhogy is
