Oldal 15 [15]
I. BEVEZETÉS. HALÁL ÉS KULTÚRA
Barcsi Tamás
1. FÉLELEM A HALÁLTÓL ÉS A HALHATATLANSÁGI FANTÁZIÁK
Az emberek számára feltehetően egyik kultúrában sem könnyű szem¬
besülni a halállal. A halálfélelmet azonban enyhíti, ha az adott kul¬
túrához tartozók értelmet tudnak adni a halálnak, haldoklásnak, ha
vannak ezek elviselését, feldolgozását megkönnyítő szokások, rítusok.
Itt természetesen nem az elkerülhető veszélyektől oltalmazó halál¬
félelemről van szó, amely hasznos, hiszen óvatosságra int bennünket
(Bitó 2005, 120). Az elkerülhetetlen halállal kapcsolatos félelem viszont
rombolja az embert. Pontosabban inkább félelmekről kell beszélnünk:
az ember retteghet a saját elmúlásától, a családtagjai, barátai elvesz¬
tésétől, a haldoklással együtt járó szenvedéstől, vagy akár magától a
haláleseménytől, tehát az életből a halálba való átmenettől is, persze
lehet, hogy a halál nem mindegyik aspektusa nyugtalanítja ugyano¬
lyan mértékben.
Norbert Elias, a neves szociológus is felhívja a figyelmünket, hogy
a halállal való szembenézés minden korszakban nehéz volt, mindig
szükség volt valamiféle vigaszra, ezért alakultak ki a kollektív halha¬
tatlansági fantáziák: a halálról való , kellemetlen tudás és az azt elfedő
fantáziák tehát valószínűleg az evolúció ugyanazon órájának szülöt¬
tei" (Elias 2000, 45). Ha például a keresztény középkort vizsgáljuk
témánk szempontjából, azt mondhatjuk, hogy a vallás által nyújtott
vigasz segíthetett a haldoklónak, illetve a hozzátartozóinak, akiknek
meg kellett birkózniuk az elvesztésével. A haldoklás továbbá társas
esemény volt, a különböző népi és vallási rítusok nagyon fontos sze¬
repet töltöttek be. A halálban a Sors mutatkozott meg, a haldokló
elfogadta a halált egy szokásszerű, nyilvános rítus keretében (Ariés
1987, 411). A középkori ember leginkább a hirtelen haláltól félt, mert
ekkor nem részesülhetett az , utolsó kenet" szentségében. Az elmon¬
dottak nem jelentik azt, hogy idealizálnunk kellene a középkort, hiszen