Oldal 99 [99]
3.8. A női szexuális diszfunkciók kortárs megítélése ! 97
vezetek és a vágy maga is ilyen alapvető, pszichobiológiai és evolúciós¬
pszichológiai tartalommal megtöltött nemi különbségeket mutat,
miért lehetséges az, hogy korunkban jellemzően diszfunkcióként
ragadjuk meg a nők szexuális magatartásának természetéből fakadó
egyéni különbségeket?
Bancroft munkásságának az FSD vonatkozásában talán legfonto¬
sabb érdeme, hogy rávilágított arra, hogy az alacsony libidó medika¬
lizációja magában hordozza a csúszós lejtő (slippery slope) érvelési
hibáit, hiszen az alacsony szexuális vággyal rendelkező nők azokban
a helyzetekben is patologikusnak tűnhetnek, amikor szexuális visel¬
kedésük (tüneteik) egy alapvetően adaptív válaszreakcióra visszave¬
zethetők. , Érthető okokból a stressz, a depresszió, a jelentős fáradtság
vagy a partner viselkedésében fennálló negatív vagy fenyegető mo¬
tívumok folyamatos jelenléte a szexualitásra való fogékonyság adap¬
tív gátlásához vezetnek" (Bancroft 2002, 454). Sajnálatos módon ez
a felismerés sokáig nem kellő hangsúllyal jelent meg sem a szakiro¬
dalomban, sem a laikusoknak szóló médiumokban, továbbá az or¬
vosok és a közvélemény részéről is jellemzőbb volt a női szexuális
diszfunkciók redukcionista, sematizáló attitűdje. Ez a gyakorlatban
azt jelentette, hogy azokban az esetekben, amikor a betegség kánon¬
jához tartozó tünetek egy adott időszak alatt együttesen fennálltak,
rögtön elindultak azok az asszociációk, amelyek a személy medika¬
lizációjához vezettek.
Bancroft kiváló példával szemlélteti, hogy az orvosi narratíva által
hogyan fordulnak át a szexuális devianciák (normaszegő szokások)
szexuális diszfunkciókba. 1999-ben az Egyesült Államokban a sze¬
xuális diszfunkcióiról szóló reprezentatív mintán végzett kutatási
eredményeket jelentettek meg. A vizsgálat celja az egyes diszfunkciök
gyakoriságának és prediktorainak (előrejelző tényezőinek) felmérése
volt. Konklúziójuk, hogy a szexuális diszfunkciók az ezredforduló
amerikai társadalmának népegészségügyi problémájának számítottak.
Ezek jellemzően nagyobb mértékben érintették a nőket (4396), mint
a férfiakat (31%) (Bancroft 2002). Bancroft élesen bírálta a cikk szer¬
zőit azért, mert azok a közlemény számára a főbb megállapításaik
között felértékelték a statisztikai adatközlés nyers számadatait. Ennek
következményeként a kutatásban szereplő értékes következtetések,