Seite 81 [81]
OCR
3.1. A hiszterikus nö mint az androcentrikus faj rabszolgäjai \ 79 Hippokratész koncepciója egészen a viktoriánus korig meghatározó maradt, hiszen a legtöbb nő még ebben az évszázadban is egy sóval töltött fiolát tartott a táskájában abból a célból, hogy váratlanul fellángoló érzelmeiken úrrá lehessenek. Mint azt az i. e. V. században (!) Hippokratész hangsúlyozta, az anyaméh vándorlása megelőzhető, vagy tünetei enyhíthetőek a csípős illatok által (Tasca et al., 2012). A betegségről szóló diskurzusban jelentős változást Sigmund Freud pszichoanalitikus látásmódja hozott. Freud annak a híres Jean-Martin Charcot orvosprofesszornak a hallgatója volt, aki a XIX. században leszámolt a hisztéria korábbi irracionális (gyakran okkultista) magyarázataival azáltal, hogy azt alapvetően neurológiai betegségként írta le. A boszorkányság és megszállottság narratíváival való leszámolás egy igazán lényeges paradigmaváltást jelentett, hiszen Charles Richet, Charcot professzor munkatársa így felépíthette a hisztériának, mint a nőiség esszenciális ismérveként jellemezhető állapotát (Gyimesi 2006, 84-85). , [A] hysterikus nők még inkább nők, mint a többiek, érzelmeik élénkek és tünékenyek, képzelődésük gyors és ragyogó, képtelenek ésszel, belátással uralkodni az érzelem és a képzelődés felett" (Richet 1880, 16. idézi Gyimesi 2006, 85). A neurológiai fordulatot és a vele járó szomatizációt jól magyarázza a XIX. századi pszichiátria tudományos legitimitásáért folyó harca. Ennek érdekében minden területen küzdeni kellett a korábban bizonytalanságot szülő betegségleírások felszámolásáért, és az új tudományos magyarázatok előállításáért. Az orvos megtéveszthetőségének nem túl kedvező portréját láthatjuk a hisztériában, mely ellen ezért totális háborút kellett folytatni. A hisztériás nőbeteg viselkedésének alapvető ismertetőjegye lett a hazugságnak és megtévesztésnek két — biológiailag determinált, fajtipikusnak mondható - attitűdje (Gyimesi 2006, 84-85). A hisztéria tudománytörténeti státusza azért is igazán különleges, mert története során a kóroktanban fellelhető összes testi és lelki betegséggel próbálták azonosítani. Mint azt Csabai kiemeli, a tudomány fejlődése paradox módon nem váltotta be a hisztéria diagnosztikai és kuratív forradalmához társított elvárásokat, hanem csak a , bizonytalanság, a rejtélyes jelleg felerősödését eredményezte" (Csabai 2004, 57). A folyamat napjaink perspektívájából tekintve
