Oldal 73 [73]
2.11. Medikalizacié és iatrogenezis \ 71
állam törvény- és jogszabályalkotó normatív mechanizmusaival. En¬
nek oka, hogy a kórosnak tekintett testi és lelki állapotok számának
növekedése anélkül is megtörténik, és annak ellenére is legitim, hogy
azokról az egyén tudomást szerez(het)ne. A patológiák, akárcsak a
jogszabályok, tehát interiorizáció nélkül is normatív fenomének, azaz
akkor is hatnak ránk, ha nem tudunk velük belső indíttatásunkból
azonosulni. Az orvos szerepe összességében egyszerre jogalkotói és
bírói. Jogalkotói abban az értelemben, hogy a biomedicina technikai
fejlődése kaleidoszkópszerűen megsokszorozza a kórosként leírható
állapotok számát. Bírói, hiszen mint elfogulatlannak gondolt megfi¬
gyelők, az orvosok az egészség és betegség értékein keresztül minő¬
sítik az egyént a jó és rossz, a hasznos és haszontalan, a normális és
abnormális vagy az értékes és értéktelen fogalmi kettősségek felhasz¬
näläsäval (Illich 1976b).
A modernkori betegségalkotás általam vizsgált példái is felhívják
a figyelmet arra, hogy a medicina egy egyébként testi-lelki-szociális
komponenseivel teljesen elégedett egyént annak legnagyobb meg¬
elégedettsége ellenére is beteggé, de legalábbis tökéletlenné nyilvá¬
níthat, ha az a társadalmi elvárásoknak nem felel meg (lásd 1.5.-1.8.
fejezetek). Az , értéksemleges terápia" vagy értéksemleges orvoslás
mindezeket összegezve Illich értelmezésében nem más, mint két
oximoron, hiszen a betegségek leírása feltételezi a betegségek meg¬
alkotásának szociokulturális aktusátis. A betegségalkotók, diagnosz¬
ták, kezelőorvosok szubjektivitása sokszor megkerülhetetlen, így a
medicinára sokan a hatalom gyakorlásának modernkori eszközeként
tekintenek.