igaz a gender-studies-ra, amely szamos platformon keresztül törekszik
legitimálni állításait. Ennek példájaként hivatkozhatunk akár Herbert
Marcuse etikájának feminista olvasatára is, amely szerint a magát
explicit módon feministának valló szerző egy utópiában összegezte
az androgünia morális értékeit, amelyet ő maga is expressis verbis
politikai programként interpretált (Joó 2013).
Hogy miért lényeges eszköz a historicizmus a medikalizációról
szóló diskurzusban, egyre világosabb. Általa egyrészt igazolást nyer¬
het az a tézis, miszerint az andropauzával érintett férfiak terápiás
sikerének fokmérője már a kezdetekben sem csak a fiziológiai tüne¬
tek enyhítésében, hanem a férfiakhoz társított társadalmi szerepek
rendezésében is megmutatkozott. A kutatóorvos Walter M. Kearns
már 1939-ben tűéles képet festett az akkoriban még csak sporadiku¬
san felhasznált hormonterápiák hatásáról. Ezek potenciakorrigáló
következményeinél az önbizalom helyreállítását még ennél is lénye¬
gesebbnek tartotta. A XX. század első felében publikált feljegyzések
a tesztoszteronvesztett férfit egy sor olyan tulajdonsággal írták le,
melyek nemcsak a biológiai nem koncepciója által keretezett attribú¬
tumokkal nem fértek össze, hanem a közösségben uralkodó , domi¬
náns férfi" szerepelvárásaival sem voltak szinkronban (pl. túlzott
fáradékonyság, izomtömeg csökkenése, depresszió stb.) (Jia et al.,
2015). A meghibásodott hormonrendszer tudományos leírása azon¬
ban alkalmas volt arra, hogy racionalizálja az andropauza által oko¬
zott válsághelyzetet. Az , Ész" által , megszelídített" állapot azonban
épp annyira nem juttatta nyugvópontra az öregedés tapasztalatával
szembesült férfiakról szóló diskurzust, mint ahogyan ez a masztur¬
báció vagy épp a homoszexualitás esetében sem történt meg. A férfi
ebben a krízisben a rá nézve igen komoly egzisztenciális kihívással
szembesült, vagyis a hatalmi pozíciójának az elvesztésével, ami együtt
járt a férfi identitásának megrendülésével.
E vázlatos történelmi áttekintés konklúziójaként igen fontos meg¬
állapítást tehetünk: a medikalizáció eszközeit szemügyre véve úgy
gondolom, ismét tetten érhetjük a szomatizáció régi-új stratégiáját,
amelyet korábban Foucault nyomán a maszturbáció vonatkozásában
bemutattam. Ennek ágensei: a totális betegség tudományos konfabu¬
lációja; az andropauza kóroktani kódolása a naprakész nozográfiai