Page 31 [31]
2.4. A homoszexualitäs medikalizäciöja &s demedikalizäciöja \ 29
bináris oppozíciókat használja, a vallomások rituális szerepe szinte
teljes mértékben megszűnt." A vallomást a XVIII. és XIX. században
aktívan hallgató egészségügyi szakemberek feladata már nem a bűn¬
bocsánat közvetítésére, csak a precíz dokumentációra (és később az
elzárásra) korlátozódott. Figyelmük elsődleges motivációja összes¬
ségében annak a nagyszabású igazságleíró projektnek vált kiszol¬
gálójává, amelyet Foucault az ars erotica irányából a scientia sexualis
irányába való fordulatként értelmez, amely megkövetelte a korábbi
episztemológiai diszpozíciók radikális átalakulását is (a lelkipászto¬
riból az orvosi gyakorlatba).
A scientia sexualis Foucault számára azért igazán különleges, mert
abban soha addig nem látott módon ötvöződnek a bűnbocsánat
vallatási technikájának sajátosságai a XIX. századi tudományos disz¬
kurzivitással. Mit eredményez mindez a szexuális perverziók medi¬
kalizációjának, különösképpen a homoszexualitásnak a vonatkozá¬
sában? Könnyen beláthatjuk, hogy az intézményesített vallomás
medikalizált gyakorlata miben hozott változást a korábbiakhoz ké¬
pest. A keresztény szexuáletika írott és íratlan normáival összeférhe¬
tetlen, deviáns szexuális magatartást megélő egyén beszámolója a
bűnbocsánatot gyakorló személy, és az arc nélkül feltárulkozó érintett
közötti bizalmas információ maradt. A felek kapcsolati dinamikáját
a titoktartás által körüllengett, atya és tanítójellegű paternalista peda¬
gógia bocsánatgyakorló és tanító struktúrája jellemezte. A medikalizált
vallomás azonban nem elégszik meg a bizalmas légkörben kicsikart
vallomással, hanem tudományos igényességgel létrehozza a deviáns
szexuális magatartások archívumát is. , Ez az [keresztény — T.G.]
archívum azonban jó ideig létrejöttével egy ütemben semmisült meg.
És úgy tűnt el, hogy semmi nyomot nem hagyott maga után (így
kívánta a keresztény gyónás intézménye) ?, mígnem az orvostudo¬
mány, a pszichiátria meg a pedagógia kísérletet nem tett a megőrzé¬
sére: Campe, Salzmann, majd főleg Kaan, Krafft-Ebing, Tardieu,
Molle és Havelock Ellis, mind-mind sokat fáradoztak azon, hogy
"! Nyelvünk azonban ránk is áthagyományozta a melegközösség , előbújásának"
és , bevallásának" aktusait, amelyhez gyakorta morális felelősséget is tarsitunk,
mondván: , Aki meleg, ne titkolja, hanem álljon elő melegségével!”
12 A szerző kiemelése.