Oldal 21 [21]
2.3. A maszturbäciö medikalizäciöja &s demedikalizäciöja \ 19
Az önkielégítés felügyelet alatt tartása tehát preventív és kuratív
szempontból is egyaránt lényeges stratégiai részét képezte a XVIII.
század közigazgatási rendjének. Ezen a ponton érkezünk el Foucault
egyik igazán lényeges gondolata, az úgynevezett , repressziós hipotézis"
cáfolatához. Mint érvel, a rendfenntartás alapja nem lehetett a szexu¬
ális szokások elhallgatása, vagy a nemiséget korlátozó nyelvi szemérem.
Éppen ellenkezőleg! Foucault hangsúlyozza, hogy bár a nyelvi közlést
ellenőrzés alatt tartották, hiszen , kodifikálták a metaforahasználat
retorikáját; azaz megszabták, hogy a testiség milyen nyelvi és fizikai
keretek között tárulhatott fel, ez azonban nem vezetett el a szexuali¬
tásról szóló diskurzus spontán befagyásához, vagy módszeres befa¬
gyasztásához. A Tudás akarása (1999) fejezeteiben Foucault épp el¬
lenkező hipotézissel dolgozik, vagyis hogy a szexualitás történetének
repressziós hipotézise téves. Foucault tehát annak a tételnek az igazo¬
lására törekszik, hogy már a XVII. századi kereszténység szexuál¬
etikájának is része volt az egyén szexualitásának szervezett keretek
közé zárt diskurzussá formálása, és a társadalom kikényszerített , be¬
széltetése”. Egy diskurzus (discours) Foucault értelmezésében önma¬
gánál fogva is olyan hatalmi keretet nyújt, mely körülhatárolja, hogy
az egyénnek egyes témákról milyen nyelvi eszköztár által, hol és kik¬
nek lehet vagy éppen kell megszólalnia, ami természetszerűleg rep¬
ressziót (lehatárolást) is jelent. Foucault felhívja rá a figyelmet, hogy
a tradicionális keresztény lelkipásztori gyakorlat diszkurzív keretei
mellett a XVIII. századra a szexualitásról meghonosult egy patologi¬
záló, új beszédforma is: a maszturbáció orvosi-élettani narratíváját
előnyben részesítő hatalom nyelvi eszközei új lendületet adtak a nemi
fejlődés és a szexualitás normalizációjának.
A maszturbációellenes propaganda eszközeként új irodalmi mű¬
fajként megjelenhetett a , beteg által írott levél; amelyeket feltételez¬
hetően orvosok (is) írtak. Az egyik ilyen szöveget, amit eredetileg
Tissot közölt az 1760-as években, Foucault hosszabban idézi, majd a
végén maró gúnnyal csapja agyon:
; Ez a szokás a legborzalmasabb helyzetbe taszított. A legkisebb reményem
sincs rá, hogy még éljek néhány évet. Mindennap rémület fog el. Látom
a halált nagy léptekkel közeledni [...] Amióta (rossz szokásomra szert