tani (esetleg lecserélni, leváltani őket), akkor mérlegelnünk kell, hogy
a váltást (vagy dekonstrukciót) követő új narratíva érdekében tényleg
érdemes-e lépéseket tenni. Jó-e, ha végső soron az új diskurzus le¬
váltja a régit? A férfiak szexualitásához kötődő demedikalizált élet¬
területek elemzése során ezért arra is kitérek, hogy milyen alternati¬
vákat kínáltak fel, vagy szorgalmaznak jelenleg is a medikalizált
életjelenségeket bíráló szakemberek, jogvédő szervezetek és társadal¬
mi csoportosulások, és hogy ezek a nem orvosi alternatívák valóban
versenyképes prevenciós és gyógyító erővel bírnak-e: teljesül-e a
kár-haszon arány optimalizálás bioetikai alapelve.
Fókuszáljunk a következőkben a férfiak szexualitásának medika¬
lizációjára és demedikalizációjára, mely a következő fejezetek tartal¬
mi keretét adja. A soron következő oldalakon igazolni kívánom a
tézist, mely szerint:
(1) a férfiak testéhez kapcsolódóan általánosnak mondható az új
patológiák leírásának jelensége, és meglehetősen ritka eseménynek
számít, amikor a kóros állapotok palettájáról eltűnik egy már létező
diagnosztikus klaszter. Erre azért van szükség, mert a férfi biológiai
adottságaihoz, ezen belül is a szexualitásához gyakran inkább deme¬
dikalizációs példákat (pl. homoszexualitás, maszturbáció) társítunk,
holott az ezredforduló óta egy igen extenzív medikalizációs irány is
megmutatkozik.
(2) Ennek a hatalmi mechanizmusnak két fő aspektusát fogom
részletesen elemezni. Elsődlegesen amellett fogok érvelni, hogy az
erektilis diszfunkcié (merevedési zavar/impotencia) és az androgén
alopecia (férfias típusú hajhullás) biohatalmi eszközökkel megvalósult
medikalizációja során megismétlődtek a maszturbáció és ahomosze¬
xualitás eseteiben tapasztalt ártalmas normalizációs mechanizmusok.
Ennek hatására a nyugati típusú országokban a XX-XXI. században
jelentősen átalakultak a férfiakhoz társított normatív elvárások, és a
velük kapcsolatos társadalmi attitűd.