Az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottsága az Akadémia tizenegy osztálya közül a
II. Osztályba tartozik, az ott található nyolc tudományterületen belül pedig a nevelés¬
tudomány területén létrehozott tudományos testület. Az Osztály hivatalos honlapja"
szerint — a többi MTA Osztályhoz hasonlóan - főként tudomänyos, tudomänypolitikai
és tudományszervezési kérdésekben foglal állást. Véleményt nyilvánít az MTA kutató¬
intézeteinek és tanszéki kutatócsoportjainak munkájáról, figyelemmel kíséri, értékeli,
valamint segíti az e területeken folyó tudományos tevékenységeket, továbbá kapcsolódó
rendezvényeket is szervez. Mindemellett közreműködik az MTA doktora cím odaíté¬
lésében, kutatási pályázatokat véleményez, és javaslatokat tesz akadémiai díjakra és
kitüntetésekre, valamint támogatja a kutatási területeihez kapcsolódó publikációkat,
ápolja a nemzetközi tudományos kapcsolatokat, nemzetközi konferenciák szervezését. A
Bizottság keretein belül jelenleg összesen 13 albizottság működik, a fent említett terület
mellett megtalálható még az Andragógiai, a Didaktikai, a Doktori, a Drámapedagógiai, a
Gyógypedagógiai, a Digitális Pedagógiai, a Kutatás-módszertani, a Nevelésszociológiai,
a Neveléstörténeti, a Pedagógusképzési, a Szociálpedagógiai, a Szomatikus-nevelési és
a Tantárgy-pedagógiai albizottság.
Mindezek alapján jól látható, hogy egy fontos tudományos terület hiánypótlására
került így sor Akadémiai körökben. A legfiatalabb, 2023-ban létrehozott Felsőoktatás¬
pedagógiai Albizottság honlapjának tanúsága szerint a szerveződés kiemelt célja a hazai
felsőoktatás-pedagógiai kutatások előremozdítása, elsődlegesen szakmai programok
keretében (műhelyviták, konferenciák, kerekasztal-beszélgetések szervezése). Ennek
során kiemelt figyelmet szentel a tagok által képviselt kutatóműhelyek és fejlesztő mun¬
kát végző központok együttműködésének, illetve a témához kapcsolódó, fiatal kutatók
bevonásának. További fontos célként fogalmazódik meg az eredmények rendszeres pub¬
likálása és disszeminálása hazai és nemzetközi tudományos és szakmai fórumokon.
Ennek érdekében már a megalakulás előkészítéseként egy hibrid előadássorozattal
(Pedagógia — felsőfokon, hibrid előadássorozat 2021/2022), a hivatalos megalakulás óta
pedig évente megrendezendő felsőoktatás-pedagógiai rendezvényekkel kíván hozzájá¬
rulni a terület szaktudományos tevékenységének célzott támogatásához".
Az Osztály és az Albizottság által felvázoltak alapján elmondható, hogy a tudományos
tevékenységek széles spektruma áll rendelkezésre a terület érdekképviselete, megjele¬
nítése és támogatása számára. Jól látható tehát, hogy a felsőoktatási oktatásfejlesztés
két újonnan alakult (MTA szakbizottság: 2023, MRK munkacsoport: 2024), rangos
együttműködési hálózata több szempontból is kiegészíti, megfelelően támogatja egy¬
más munkáját, melynek értelmében mind az elméleti, szaktudományos, mind pedig a
gyakorlatorientált együttműködés, tapasztalatcsere megvalósulhat ezen a területen.