Oldal 514 [514]
OCR
512 Függelek kutatás kapcsolódott ehhez a másutt bizonyított tézishez: a csizmadiák vizsgálata a tanulást és a társadalmi emelkedést tekintve. A kvantitatív elemzés oda konkludált, hogy , a 18. század végén a fiúk még alig érik el iskolázottságban a gimnázium alsó szintjét, leginkább apjuk mesterségét folytatják, társadalmi emelkedést csak kis toredékiiknél feltételezhetiink”. A 19. század első felében azonban a csizmadiafiúk fele már elvégzett néhány gimnáziumi osztályt, jóllehet egy részük azután apja mesterségét folytatta. Voltak, akik helyben mutattak társadalmi emelkedést, s ezt feltételezhetjük az elvándorlók egyik részéről is. A kvantitatív vizsgálatot egy esettanulmány követi, a Laki családé. A fazekas Petlenszki család és a lakatos Peczelman család bemutatásakor a mikrodimenzió bevezetése nemcsak illusztrációként szolgál, hanem érdemben is hozzátesz a tézishez: rámutat a különböző jellemzők mögött sejthető kettősségre az iparostársadalomban. Ezzel ismét visszakanyarodunk a , helyi reprodukciójú, zártabb, hagyományosabb műveltségű" iparostömb és a mobilabb, vállalkozóbb szellemű, az uradalom és a kereskedő-szolgáltató csoport felé nyitottabb kézművesek kettősségéhez. A Keszthely mezővárosával egybeépült kétutcányi jobbágyközösség katasztereinek és összeírásainak áttekintése után Benda Gyula a telkes jobbágyokat vizsgálta a 14. fejezetben (Polgárvárosiak — jobbágyfalu a mezőváros szélén?). A kvantitatív megközelítés a telekaprózódást és az új emberek megjelenését mutatja. A mikrotörténelmi jellegű vizsgálatok ezen szerepére is rávilágítanak: a 18. század közepén telket bíró jobbágycsaládok fokozatos kivonulásának lehetünk tanúi. A mezővárosi gazdákkal ellentétben a telkesjobbágy-családokban az uradalomnak betudhatóan másként alakult az öröklési gyakorlat. Az özvegyek hamar átadták a fiúknak a gazdaságot, még ha ezeknek nem is volt önálló háztartásuk. Nem mindig az idősebb fiú vette át a telket, és a jobbágycsaládok fiai más módon is tudtak telekhez jutni. Sok volt ugyanakkor az árendába adott telek, s nagy a fluktuáció — sok új ember tűnt fel, de ezek általában gyorsan tovább is álltak. Jelentős volt még Keszthely másik része felé és onnan a mozgás, illetve az átfedés a mezőváros lakosságával. Benda Gyula vizsgálatai szerint a telekről való lemondást nem az indokolta, hogy a telkesjobbágy-családok komoly szőlővagyont tudtak volna felhalmozni, inkább a földesúri függés alól akartak csak kiszabadulni. Ennek hatására ez a csoport elveszítette 18. századi zártságát, sok mezővárosi lakos vállalt telket. Talán a lecsúszók számára jelentett ez menedéket, vagy a felkapaszkodóknak lépcsőfokot. Mindenesetre megerősödött az úrbéres viszony szerződéses jellege.
