Seite 504 [504]
502 Fiiggelék
népesség létszámának kérdésein túlmenően a termékenység, a halandóság
és a házasodás jellemzőinek alakulásával foglalkozott a szerző. A József¬
kori népesség-nyilvántartó rendszer adatainak extrapolálásából kiderült,
hogy a korábbi évtizedekre vonatkozóan Benda Gyula népességszámra
vonatkozó becslései jobbak, mint az egyházi és adóösszeírások számaiból
kikövetkeztetett adatok — azaz a demográfiai finommunka igenis hasznos
és értékes volt. Ezen összeírásokra (vagy később Ludovicus Nagy ada¬
taira) is igaz a 4. fejezet alapján tett megállapítás: nem annyira a források
alapján tudjuk meg, milyen volt Keszthely népessége, mint inkább Benda
Gyulától azt, hogy ezek a források mennyire (nem) megbízható adatokat
szolgáltattak erről.
A két népszámlálás alapján azt is megállapíthatjuk, hogy egészen 1851-ig
érvényes: nem a különféle forrásadatok, hanem a szerző születésszám alapján
tett becslése mutatja a legjobban a népességszám változásának tendenciáit.
A Benda Gyula által elvégzett aprólékos családrekonstitúciók adatai ennek
következtében nagy súllyal kell hogy latba essenek Magyarország 18. század
demográfiai képének majdani megrajzolásakor.
A felvázolt összkép szerint a 18. század elejétől Keszthely népessége a
Rákóczi-kori visszaesés után stagnált, majd a század közepén növekedésnek
indult. Ez a növekedés utóbb lelassult, majd a századfordulón új lendületet
kapott, amely kitartott a 19. század közepéig. A folyamatot a szőlőhegyekre
történő erősödő kitelepülés és a zsidóság arányának dinamikus növekedése
kísérte. A népesség növekedése tekintetében a természetes szaporodáshoz
ugyanilyen mértékben járult hozzá a vándorlás pozitív mérlege, azaz a
betelepülés — egyébként a természetes szaporulat nem volt mindig pozitív.
Ellentétben a társadalomban másutt megfigyelhető, határozott irányú
mozgásokkal, népesedési tekintetben Keszthelyt a vizsgált száz évben a
mozdulatlanság jellemezte. A változások inkább ingadozások, mint határo¬
zott trendek voltak. Egyrészt ugyan a halandósági csúcsok nem érték el a
korábbi nyugat-európai élelmezési válságok mértékét, másfelől azonban a
korszak végén a halandóság mutatóinak javulását a kolera lerontotta. Az
egy házasságra jutó születések száma 4-5 közt ingadozott. A , finomabb"
családrekonstitúciós vizsgálatból is az derült ki, hogy 1750 és 1809 közt
egyértelmű trend nélkül ingadozott a termékenység, méghozzá a nyugat¬
európaihoz képest határozottan magas szinten. A csecsemőhalandóság
nem változott, a kisgyermekkori halálozást viszont javította a halandósági
válságot hozó évek elmaradása, és a felnőttek átlagos élettartama is kito¬
lódott.
Jóllehet a felnőttek számára a házasságban élést az életviszonyok kikény¬
szerítette egyértelmű norma írta elő — amint azt az újraházasodások is