OCR
Függelék 5oI a keszthelyi zsidóságra. Önkormányzatukról viszont alig esik szó. Az, hogy 1844-től tömegesen irakoztak be gyermekeik a keszthelyi gimnáziumba, beilleszkedésük fontos jelének tűnik, s ebben az évtizedben több hasonló jel észlelhető — amelyek ugyanakkor 1848 márciusában a zsidóellenesség megjelenését is kiváltják. Ha az első rész nagyobbik felében a keszthelyi közösség egyes alcsoportjainak társadalomtörténeti jellemzőiről volt szó, különösen arról, ami őket csoportszinten jellemezte - tehät letszämukröl, esetleges strukturälödäsukröl és önkormänyzatuköl (mindez igaz a mezövärosiakra, a nemesekre &s a zsidókra, de nem igaz az ügynevezett polgärvärosiakra) -, ügy a mäsodik reszben mär a mäsodik tärsadalomtörteneti „nekifutäsra” kerül sor. Benda Gyula ebben a történeti demográfia kiforrott módszereivel közelít Keszthely társadalmához. A demográfiai vizsgálat helyét a lokális monográfiákban általában a gazdaság- és társadalomtörténeti részek előtt jelölik meg, itt ez mégis inkább a társadalom vizsgálatának egyik módszereként szerepel. A szerző magabiztossága imponáló ezen a terepen, jól láthatóan hatalmas munkát végzett el elemzéseivel, melyeket ebben a könyvben részben nem is tárt az olvasó elé, ? hanem másutt fejtett ki részletesen, és e kötetbe csupán a következtetéseket emelte be. (Jóllehet általában ennek épp a fordítottja a szembetűnő: ez a könyv különösen — némileg riasztóan is — adatgazdag munka, amely mindvégig betekintéssel szolgál az elemzések és következtetések módjába, a gyakorló történészek nagy örömére és okulására.) A kérdés inkább az, hogy a későbbi társadalomtörténeti fejezetek mennyiben használták kiindulópontként vagy nyersanyagként ezeket a következtetéseket. E tekintetben meg kell állapítanunk, hogy a hatalmas elvégzett munka sajnálatos módon később nem kellőképpen hasznosult a keszthelyi vizsgálat egyéb részeiben — kívánatos lenne ezért, ha Benda Gyula vizsgálati eredményeit részleteiben is ismerné és felhasználná a magyar történeti demográfia. A 6. fejezet az egész könyv legrészletesebben kidolgozott része. Ebben a 3 Mint az első részben, itt is előfordul, s nem is kevés alkalommal, hogy évtizedes munkája során megszerzett anyagismerete birtokában Benda Gyula olyan megállapításokat tesz, amelyeket nem támaszt alá sem forrásidézetekkel, sem vizsgálatok ismertetésével. Szövege egyes helyeken (például a 7. fejezetben) elárulja, hogy maga is szeretett volna ezen változtatni, de a kijelentéseihez tervezett lábjegyzetek üresen maradtak. Szövege azonban olyan meggyőző erővel bír, amely könnyedén rábírja az olvasót, hogy ezeket a megállapításokat is érvényesnek fogadja el.