Mindezekért a keszthelyiek a következőkkel tartoznak: a házak
után 2 forint 12 krajcárt ezüstben, az egy hold föld után további
2 ezüstforintot kell fizetniük. A házatlan zsellérek pedig 30 ezüst¬
krajcárt kötelesek adni."
A megegyezés lezárta a pert, az örökös szerződést 1838. no¬
vember 4-én elfogadta a város és a földesúr, a megye jóváhagyta,
és felterjesztette jóváhagyásra a Helytartótanácshoz. A felsőbb ha¬
tóságnál még megkíséreltek a városiak kisebb változtatásokat elérni,
de végül is csak az 1840. évi törvényekből következő módosításokat
írta elő a helytartótanácsi elfogadás. A szerződés mindezek után
1846-ban lépett életbe.
A társadalom helyzetét az önkormányzat jellege, kiterjedtsége is
meghatározza. Az oppidumok mindenkor tágabb jogkörökkel bír¬
tak a falvaknál. A végvárrá vált település bírái, legyen a nevük se¬
regbíró vagy mezővárosi bíró, széles körű bíráskodási jogkörre tet¬
tek szert. A földesurak legelső törekvése volt ennek visszavétele. Ez
nyílt összeütközések formáját öltötte, s elsősorban ezért ismerjük
valamivel jobban, mint a szolgáltatások alakulását.
A mezőváros elöljárói és a földesurak között 1715-ben és 1724-ben
éles konfliktus tört ki a bíráskodási jogkör miatt. A kérdés az volt,
hogy Keszthely bírájának van-e joga letartóztatni a gonosztevőket.
A megye közbenjárásával az összeütközést megegyezés zárta le.?"
Az úrbérrendezés utáni állapot elvben a szabályozást követi, de
a gyakorlat itt is változó volt. A fennmaradt iratok azt mutatják,
hogy polgári ügyekben a városi elöljáróság a század végéig igen szé¬
les jogkörrel bírt, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy első fokú bí¬
róságot képzett. A keszthelyi központi birtokigazgatás kiépülésével
az uradalom ebből sokat visszavett.
A mezőváros önkormányzatát 12 főből álló tanács alkotta, en¬
nek élén állt a bíró, és tagja volt 12-11 öregesküdt (1837-től ta¬
nácsos, illetve belső tanácsos a hivatalos nevük). A tanács mellett
választottak 4-7 kisesküdtet (1837 után ez a külső tanács, tagjai a
kistanácsosok). Az úrbéres per során hangzik el, hogy emberemlé¬
kezet óta ez volt a város vezető testülete. A választások a 18. szá¬
zad közepéig áprilisban mentek végbe: Csizmazia Péter bíró szám¬
adása 1734 május elsejével kezdődik,?! 1743-ban, amikor néhány
elégedetlen keszthelyi lakos ellen a választások után eljárást indított