Page 174 [174]
OCR
172 e Élettörténet és pszichoterápia Másrészt fontos szempont, hogy a magánrendelés a korszakban végig engedélyezett volt, és a megfelelő jogosítványokkal rendelkező szakember akár pszichoterápiás rendelést is végezhetett. Mind az intézményes, mind a magánkeretekre jellemző, hogy a korszakban működő terapeuták többsége úgy érezhette, a szakmájában szabad: a rendelésen nem vegzálják, nem fontos a származása vagy előélete, csak a páciens számít. A korábban tiltott, kigúnyolt pszichoterápiás szakma menedékké változott. Az amnesztiarendelkezéseket követően számos olyan kolléga választotta ezt a hivatást, akinek származása kedvezőtlennek számított, ebben a védett közegben azonban - ha jól dolgozott - nem kellett különösebben félnie. Sajátságos módon maga a rendszer, pontosabban a képzési rendszer is elősegítette a származásuk miatt a felsőoktatásból többé-kevésbé kiszorultak pszichológiai képzését (levelező és esti tagozaton), majd állásvállalását. A lélektani tárgyú képzés, a pszichológia pedig tömegeket érdekelt a korszakban. A szocialista államhatalom tulajdonképpen sohasem volt pszichológiaellenes - ő maga is alkalmazott pszichológiai eszközöket az ellenfél, a kihallgatott megtörésére -, bár a legsötétebb időszakokban a nagyközönség számára csak nagyon korlátozottan volt elérhető a pszichológiai képzés. Ennek reformja, liberalizálása azt eredményezte, hogy hallatlan népszerűvé vált a pszichológia szak, az orvosi pedig megőrizte népszerűségét - vagyis a potenciális pszichoterapeuta-jelöltek nagy versenyben, nagy munkával jutottak el céljukig: mondhatni, a felsőoktatási képzés egyfajta elitjét alkották. Nem csupán Magyarországon volt szembetűnő a pszichológiai tudományok iránti érdeklődés: ez általános jelenségnek számított Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is, sajátos módon éppen a Magyarországról kivándorolni kényszerült terapeuták vállaltak igen jelentős részt ebben a tudományos boomban, játszottak szerepet a terápiás elmélet és eszköztár megújításában. A szocialista Magyarországon a nyugati terápiás irodalom csak kevéssé volt hozzáférhető, viszont a lelkes szakemberek gyakran hősiesnek tűnő vállalkozásokba fogtak, hogy megszerezhessék és megoszthassák egymással az újdonságokat. Mindezt azért is tették, hogy újra integrálódhassanak a szakma nemzetközi vérkeringésébe, amelynek a második világháború előtt Budapest és a magyarok olyan magától értetődően részesei, sőt kiemelt szereplői voltak. A nemzetközi pozíciók újrakeresése és megszilárdítása - ha úgy tetszik: a befogadtatás - pedig párhuzamosan zajlott a szakma hazai képzési rendszerének kidolgozásával, bevezetésével. Az 1970-es évek második fele, az 1980-as évek a pszichológiai, pszichoterápiás szakma pezsgő időszaka, még akkor is, ha például pszichoterápiás egyesületek - egyáltalán: civil egyesületek - nem létezhettek. A várt és kívánt változás a rendszerváltással köszöntött be.
