Page 173 [173]
OCR
ZÁRSZÓ A Kádár-korszak pszichoterapeutáit éppúgy sújtották a rendszer visszásságai, mint a többi magyar állampolgárt - de bizonyos szempontból mégis különleges helyzetben voltak. Helyzetük az átlagpolgárnál rosszabb volt: a csoportterápiák kiemelt figyelmet kaptak a hatóságok részéről, mivel a rendszert - a megdöntésére vélelmezetten irányulókkal szembeni - folyamatos politikai gyanakvás jellemezte. A terápiát körülvevő titoktartási kötelezettség, melyet a kívülállók titokzatosságként értelmezhettek, a terápia sajátos, a köznapitól eltérő szabályrendszere megerősíthette az ellenérzéseket. A pszichoterápiás közösségek nagy valószínűséggel a korszakban mindvégig ellenőrzés alatt álltak. Ugyanakkor a pszichoterapeuták ezzel párhuzamosan bizonyos szempontból jobb helyzetben, kitüntetett pozícióban voltak, mint az átlag állampolgár. Egészségügyi tevékenység általában minden rendszerben viszonylag szabadon végezhető - ha máshogy nem is, de magánrendelés keretén belül -, hiszen a hatalom tisztában van azzal, hogy a gyógyítókra szükség van. A lélek betegségeivel foglalkozók még nyugodtabban dolgozhattak: az elmebetegeket vagy éppen szorongókat - ha különben nem mutattak rendszerellenes magatartást - még kevésbé ítélte veszélyesnek, egyáltalán figyelemre méltónak az államvédelem, mint a szomatikus betegségekkel küzdőket. Így fordulhatott elő, hogy például az ellenkultúra képviselői is megjelenhettek ezekben az intézményekben. Hogy fér össze a fokozott ellenőrzés és a nyugodt munka? - A magyarázat egyrészt a korszak egyik kulcsfogalmában, az összeköttetésben keresendő. A megbízhatónak számító elvtársak vezető pozíciókat kaptak, és esetenként az állambiztonság számára is teljesítettek megbízásokat. Az általuk igazgatott pszichiátriai, pszichoterápiás intézmények munkatársai és egyáltalán a pszichoterápiás tevékenység rajtuk keresztül biztonságban voltak, még akkor is, ha személyes ambícióikban időnként elgáncsolta őket. A hatóságok szemében a megbízhatóság szempontjából léteztek kiemelt személyek, akiknek politikai vagy szakmai értékét korábban megtapasztalhatták (esetleg személyes hálát is éreztek irántuk az egykori páciensek, a hatóság emberei), értük kezeskedni lehetett, személyük garanciának számított. Rajtuk keresztül az adott intézmény is megbízhatónak számított, szabadon működhetett, még akkor is, ha bizonyos esetekben ügynöki jelentések szegélyezték ezt a szabadságot — amiről a munkatársak a legtöbb esetben semmit nem sejtettek. De osztályos keretek között vagy rendelőintézetekben, nevelési tanácsadókban végezhető volt pszichoterápiás munka, és a korábbi pszichoanalízis-ellenesség ugyan még fel-feltűnt, de különösebb következmények nélkül.
