Oldal 173 [173]
ZÁRSZÓ
A Kádár-korszak pszichoterapeutáit éppúgy sújtották a rendszer visszás¬
ságai, mint a többi magyar állampolgárt - de bizonyos szempontból mégis
különleges helyzetben voltak. Helyzetük az átlagpolgárnál rosszabb volt: a
csoportterápiák kiemelt figyelmet kaptak a hatóságok részéről, mivel a rend¬
szert - a megdöntésére vélelmezetten irányulókkal szembeni - folyamatos
politikai gyanakvás jellemezte. A terápiát körülvevő titoktartási kötelezett¬
ség, melyet a kívülállók titokzatosságként értelmezhettek, a terápia sajátos, a
köznapitól eltérő szabályrendszere megerősíthette az ellenérzéseket. A pszi¬
choterápiás közösségek nagy valószínűséggel a korszakban mindvégig ellen¬
őrzés alatt álltak.
Ugyanakkor a pszichoterapeuták ezzel párhuzamosan bizonyos szempont¬
ból jobb helyzetben, kitüntetett pozícióban voltak, mint az átlag állampolgár.
Egészségügyi tevékenység általában minden rendszerben viszonylag szaba¬
don végezhető - ha máshogy nem is, de magánrendelés keretén belül -, hiszen
a hatalom tisztában van azzal, hogy a gyógyítókra szükség van. A lélek beteg¬
ségeivel foglalkozók még nyugodtabban dolgozhattak: az elmebetegeket vagy
éppen szorongókat - ha különben nem mutattak rendszerellenes magatartást
- még kevésbé ítélte veszélyesnek, egyáltalán figyelemre méltónak az államvé¬
delem, mint a szomatikus betegségekkel küzdőket. Így fordulhatott elő, hogy
például az ellenkultúra képviselői is megjelenhettek ezekben az intézmények¬
ben. Hogy fér össze a fokozott ellenőrzés és a nyugodt munka? - A magyará¬
zat egyrészt a korszak egyik kulcsfogalmában, az összeköttetésben keresendő.
A megbízhatónak számító elvtársak vezető pozíciókat kaptak, és esetenként
az állambiztonság számára is teljesítettek megbízásokat. Az általuk igazgatott
pszichiátriai, pszichoterápiás intézmények munkatársai és egyáltalán a pszi¬
choterápiás tevékenység rajtuk keresztül biztonságban voltak, még akkor is,
ha személyes ambícióikban időnként elgáncsolta őket. A hatóságok szemében
a megbízhatóság szempontjából léteztek kiemelt személyek, akiknek politikai
vagy szakmai értékét korábban megtapasztalhatták (esetleg személyes hálát
is éreztek irántuk az egykori páciensek, a hatóság emberei), értük kezeskedni
lehetett, személyük garanciának számított. Rajtuk keresztül az adott intéz¬
mény is megbízhatónak számított, szabadon működhetett, még akkor is, ha
bizonyos esetekben ügynöki jelentések szegélyezték ezt a szabadságot — ami¬
ről a munkatársak a legtöbb esetben semmit nem sejtettek. De osztályos ke¬
retek között vagy rendelőintézetekben, nevelési tanácsadókban végezhető volt
pszichoterápiás munka, és a korábbi pszichoanalízis-ellenesség ugyan még
fel-feltűnt, de különösebb következmények nélkül.