Page 172 [172]
OCR
170 e Élettörténet és pszichoterápia mutatta meg a hazai analitikus örökséget, hogy az elismertségüket és szakmai identitásukat is erősítette. Mindez a hazai pszichoanalízisnek olyan emblematikus eseménye és olyan időszaka volt, amelyet a kortársak az , erjedés" idejének (Hidas, közli MÉSZÁROS - ERős 2003: 144) láttak. Eltérőek a vélemények azt illetően, hogy milyen tényezők játszottak közre a magyarországi rendszerváltásban. Az egyik álláspont azt képviseli, hogy a rendszerváltás csupán a politikai elit műve volt, és a társadalom egésze csak elszenvedője volt a folyamatnak, míg a másik vélekedés szerint a társadalom világosan jelzett, a politikai elit csak ennek megfelelően cselekedett. Vagyis az a kérdés, hogy a társadalom mennyire akart ,mozgésulni” (CsizMADIA 1995: 331-332). Bar korántsem beszélhetünk elsöprő erejű tömegmozgalmakról, ,ezek a vacak kis csoportok" már 1982-ben is éppen eléggé bosszantották Kádár Jánost (idézi HUSZÁR 2012: 272). , A nyolcvanas évek elejétől kezdve az ország legkülönbözőbb pontjain klubok, körök, mozgalmak kezdtek szerveződni a szóbeli politizálás, a helyzetelemzés kötetlen fórumaiként. 1987 táján már százával működtek folyamatosan az ország minden nagyobb településén” - összegez a , talpra álló társadalommal" kapcsolatban Kéri László (KÉRI 2004: 402). A politizáló, helyzetértékelő kisközösségek mellett egyre erőteljesebb szerephez jutottak a bontakozó civil - azaz nem az állam által létrehozott - szerveződések is, melyek elsődleges feladata nem a politizálás volt, hanem önszerveződés, az ügyek és érdeklődések saját aktivitásból és saját erőből való formálása. Ezek az egyesületek akkor is a rendszer ellen, az állam totális ellenőrzése ellen (KENDE 2004: 286) dolgoztak, amikor diskurzusaikban ténylegesen nem - vagy csak ritkán - érintették a hatalom és uralom kérdéseit. Az önszerveződő állampolgárok legalább részlegesen megtapasztalhatták azt, hogy milyen saját kezükbe venni az irányítást, milyen a várakozás és vágyakozás helyett cselekedni, a tettek mezejére lépni, akár olyan banálisnak tűnő helyzetekben is, mint egy konferencia vagy kiállítás rendezése (ami csak banálisnak tűnik, de mégsem természetes annak, aki addig mindent az államtól várt, mindent a hatalomtól kellett várnia). Az , erjedő idők" résztvevői egy korszak lelkes, szabadságra áhítozó, öndefinícióra és örökségük megmutatására kész szereplőivé váltak - annak ellenére, hogy a lelkesedés mellett olykor reménytelenségérzettel küszködtek: , azt érzi az ember, hogy lehet különböző dolgokat csinálni az egyik oldalon, de föl se merült az, hogy a rendszer, az maga eltűnhet. Hanem még mindig benne volt, és azt hiszem, hogy talán még évtizedekkel utána, ma is nagyon könnyen meg lehet a kultúrában érezni azt a fajta hangot, hogy nem érdemes igazán ugrálni, úgyse érdemes."8 A rendszerváltással megnyílt a szabadság és a remény útja. 488 Történeti interjú II[/6/149.
