OCR
5. Intézményesülés s 131 1969 végén sajátos módon összefonódott a MIET Pszichoterápiás Munkacsoportja, a MRT Pszichiátriai Szekciója és az - ekkor még egyesület nélküli, tehát formális szempontból láthatatlan - analitikusok tevekenysege: 1969. november 29-én közösen rendeztek tudományos ülést a 80. születésnapját ünneplő Hermann Imre tiszteletére. Rajka köszöntője után előadást tartott volna a Londonban élő Bálint Mihály (aki végül betegsége miatt nem jött el), a New Yorkba emigrált Bak Róbert, valamint a már említett , Ötök" (akik ekkor még nem számítottak annak), azaz öt magyarországi pszichoterapeuta, vagy ahogy Hidas György fogalmazott: , a hatvanas években, az illegalitásban felnőtt néhány fiatalabb pszichoanalitikus", akik először léptek a nyilvánosság elé (HipAs 1998: 119). A pszichoanalízis egyik úttörőjének számító Hermann köszöntésére rendezett ülés, az előadásokat tartalmazó kötet megjelentetése, nem utolsósorban Hermann Imre állami kitüntetése?" azt jelezte, hogy a pszichoanalízis, pszichoterápia , tiltott" jellege hivatalosan is megszűnt. , Támogatott" kategóriáról mégsem beszélhetünk, még akkor sem, ha egyes képviselőik szakmai munkáját elismerték. A pszichoanalitikus terápiára jelentkezők, a leendő pszichoanalitikusok helye még a rendszerváltásig a fél-legalitás maradt. Vikár György így emlékszik vissza analitikusjelöltségének időszakára: „a tiltott gyümölcs varázsa is vonzott. Az érzés, hogy egy totalitárius diktatúrában (ami ugyan akkor már lazulóban volt) valamit az illegalitás határán saját iniciatívából csinálunk - még veszélyt is vállalunk érte, bár sejthetően ez a veszély nem volt túl nagy. A nyolcvanas évek elejétől, a pszichiátriai társaság megalakulásától az ideológiai korlátok gyakorlatilag megszűntek, hiszen az MPT-n belül nyíltan megalakulhatott a pszichoanalitikus munkacsoport. Vállalásunknak mégis volt valamilyen sajátos pátosza, és a hivatalos ideológia még mindig valamilyen súlyként nehezedett gondolkodásunkra, küzdeni kellett vele magunkban, vagy annulálni, kijátszani vagy vitatkozni vele. Ezt a súlyt csak a rendszerváltás vette le rólunk, de akkor a pátosz is szétfoszlott" (VIKÁR 1998: 299). A rendszerváltás előtt tehát a pszichoterápia, de különösen a pszichoanalízis, jóval többet jelentett és jelképezett, mint egy elmélet és módszer a lélektani betegségek kezelésére -— még akkor is, ha a Kádár-korszak második felében már nem számított szitokszónak. Üldöztetésről nem beszélhetünk, noha még előfordult olyan az 1970-es években, hogy az egyetemi oktatót tanszékcsoporti meghallgatásra hívták amiatt, hogy túlságosan lelkesen tanította Freudot (LUKÁCcs 2013: 28), és egyesek - szakmai körökből is - hajlamosak voltak gúnyolódni, kinevetni azokat, akik pszichoterápiával, pszichoanalí359 , Meghívó. Orvosi Hetilap 1969. november 23. 110(47). 2794. 50 A nyugalmazott főorvos 1969 októberében kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát , 80. születésnapja alkalmából, eredményes munkássága elismeréséül." Kitüntetések. Magyar Hírlap 1969. oktöber 31. 2(301). 5.