Seite 121 [121]
OCR
4. Képzés e 119 illett elvégeznie annak, aki a későbbiekben pszichoterapeutaként kívánt dolgozni. Ez teljességgel informális alapon működött: semmilyen tájékoztatóban vagy kiadványban nem szerepelt, hogy mi az, amit szinte kötelező meghallgatni, ahová ildomos elmenni - mégis minden érintett tudott róla. Elvált egymástól az egyetemi - hivatalos - és a titkos vagy legalábbis személyes kapcsolatokon keresztül működő pszichoterápia, a pszichoterapeuta-képzés: mintha két külön világban léteztek volna. Ez a jelenséget minden résztvevő tudomásul vette, elfogadta, mindenki evidenciaként kezelte - állításuk szerint azért, mert ez a jelenség a rendszer általános jellemzőjéhez tartozott. Azonban ez korántsem volt magyar jelenség: az egyetemi és a terápiás képzés a világ jelentős részén külön történt. Magyarországon talán még hangsúlyosabb volt ez a hasítottság, hiszen az élet számos területén jelentkezett. A politikában, az iskolában, a mindennapi életben is mindenki tudta - hiszen erre szocializálta a szocialista rendszer -, hogy mi az, amit elvár tőle a hatalom, és azt is, hogy a tényleges élmények, értékek gyakran egyáltalán nem azonosak az előzőekkel. Például amikor a franciatanári szakon a szocialista embereszményről kellett értekezni: , a szocialista embereszmény, ezt mi úgy írtuk le, mint a világ legtermészetesebb dolgát, közben tudtuk, hogy az utolsó szóig egy hülyeség. De az ember tudta, hogy a szocialista embereszménye ez, és erre kell törekedni, akkor evvel bújtatva le lehet majd mást is írni." A kettős kommunikációhoz, a hivatalos és privát élet kettős valóságához szokott korabeli egyetemisták, különös tekintettel azokra, akiknek családjában - mint az előbbi visszaemlékezőében - politikai okokból meghurcoltak voltak, semmi különöset, legalábbis semmi említésre méltót nem találtak abban, hogy az egyetemi vagy hivatalos és a háttérképzés párhuzamosan létezett, mégpedig azért, mert a rendszer még jó darabig nem vállalta a pszichoterapeuta-képzés intézményesítését, de legalábbis legalizálását. Arról, hogy mégis melyek a látogatandó helyek a pszichoterápia iránt érdeklődő vagy éppen pszichoterapeutának készülő ifjak számára, az informális színterek, baráti kapcsolatok tudósították az érintetteket. Valami belterjesség, szebben szólva: bensőségesség jellemezte a Kádár-korszak értelmiségi rétegének Budapestjét, és ez megnyilvánult a lélektani képzések szervezésében is. A belterjesség természetesen a rendszer alapvető zártságából adódott: az információk jelentős része csak irányítottan, töredékesen és szűrten juthatott el az emberek többségéhez, ugyanakkor a kifelé irányuló mozgás sem volt egyszerű." A pszichoterápia képviselői közül is - különösen a korszak első feleben csak rendkívül kevesen utazhattak rendszeresen nyugatra, és mint láthattuk, 36 Történeti interjú [/7/214. 369 Lasd: BENCSIK — NAGY 2005; BENCSIK 2019.
