Oldal 121 [121]
4. Képzés e 119
illett elvégeznie annak, aki a későbbiekben pszichoterapeutaként kívánt dol¬
gozni. Ez teljességgel informális alapon működött: semmilyen tájékoztató¬
ban vagy kiadványban nem szerepelt, hogy mi az, amit szinte kötelező meg¬
hallgatni, ahová ildomos elmenni - mégis minden érintett tudott róla. Elvált
egymástól az egyetemi - hivatalos - és a titkos vagy legalábbis személyes
kapcsolatokon keresztül működő pszichoterápia, a pszichoterapeuta-képzés:
mintha két külön világban léteztek volna. Ez a jelenséget minden résztve¬
vő tudomásul vette, elfogadta, mindenki evidenciaként kezelte - állításuk
szerint azért, mert ez a jelenség a rendszer általános jellemzőjéhez tartozott.
Azonban ez korántsem volt magyar jelenség: az egyetemi és a terápiás képzés
a világ jelentős részén külön történt. Magyarországon talán még hangsúlyo¬
sabb volt ez a hasítottság, hiszen az élet számos területén jelentkezett. A poli¬
tikában, az iskolában, a mindennapi életben is mindenki tudta - hiszen erre
szocializálta a szocialista rendszer -, hogy mi az, amit elvár tőle a hatalom, és
azt is, hogy a tényleges élmények, értékek gyakran egyáltalán nem azonosak
az előzőekkel. Például amikor a franciatanári szakon a szocialista emberesz¬
ményről kellett értekezni: , a szocialista embereszmény, ezt mi úgy írtuk le,
mint a világ legtermészetesebb dolgát, közben tudtuk, hogy az utolsó szóig
egy hülyeség. De az ember tudta, hogy a szocialista embereszménye ez, és
erre kell törekedni, akkor evvel bújtatva le lehet majd mást is írni." A kettős
kommunikációhoz, a hivatalos és privát élet kettős valóságához szokott kora¬
beli egyetemisták, különös tekintettel azokra, akiknek családjában - mint az
előbbi visszaemlékezőében - politikai okokból meghurcoltak voltak, semmi
különöset, legalábbis semmi említésre méltót nem találtak abban, hogy az
egyetemi vagy hivatalos és a háttérképzés párhuzamosan létezett, mégpedig
azért, mert a rendszer még jó darabig nem vállalta a pszichoterapeuta-képzés
intézményesítését, de legalábbis legalizálását.
Arról, hogy mégis melyek a látogatandó helyek a pszichoterápia iránt ér¬
deklődő vagy éppen pszichoterapeutának készülő ifjak számára, az informá¬
lis színterek, baráti kapcsolatok tudósították az érintetteket. Valami belter¬
jesség, szebben szólva: bensőségesség jellemezte a Kádár-korszak értelmiségi
rétegének Budapestjét, és ez megnyilvánult a lélektani képzések szervezés¬
ében is. A belterjesség természetesen a rendszer alapvető zártságából adó¬
dott: az információk jelentős része csak irányítottan, töredékesen és szűrten
juthatott el az emberek többségéhez, ugyanakkor a kifelé irányuló mozgás
sem volt egyszerű."
A pszichoterápia képviselői közül is - különösen a korszak első feleben ¬
csak rendkívül kevesen utazhattak rendszeresen nyugatra, és mint láthattuk,
36 Történeti interjú [/7/214.
369 Lasd: BENCSIK — NAGY 2005; BENCSIK 2019.