OCR Output

4. Képzés e 103

a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium bürokratái támogatták őket)"
A kultuszszabotázsként ismert jelenség egyébként újdonságnak számított a
bűnügyi palettán. 1948-ban ugyan a Magyar Dolgozók Pártja felhívta a fi¬
gyelmet a várható szabotázscselekményekre, amelyek hivatalos definíciója:
, Szándékosan elkövetett erőszakos cselekmények, amelyek a demokratikus
rendszer ellen közvetve, gazdasági károkozás útján, de politikai célzattal ke¬
rülnek végrehajtásra" illetve , amelyek a gazdasági élet és a termelés rendjét
akarják megzavarni" (BÁLINT 1948a). Az idézett rendőrségi útmutató sze¬
rint olyasmi volt ide sorolható, mint a terményégetés, szándékos károkozás
a gyártósoron, árdrágítás, munkalassítás - a cselekmények , lélektani ma¬
gyarázata" a hatóságok szerint pedig mindenkor a haladásellenesség, a ro¬
konszenv a fasisztákkal és tőkésekkel (Bálint 1948b). A kultusz-szabotázs
haladásellenes erőit tehát leleplezték, aminek következményeként a diákság
nem csupán értetlenséget, félelmet élhetett át, de akár váratlan segítséget
is nyújthatott neki az ügy. , Hegyi" ügynök 1968-as jelentése szerint Mérei
azzal szokott tréfálkozni, hogy neki köszönhető , Hegyi" orvosi diplomája,
ugyanis a kultuszszabotázs légkörében szigorlatozott, és azért engedték át,
mert , mindenki félt a maximalizmus vádjától. Tényleg egy olyan időszak
volt, amikor a professzoroknak meg kellett indokolnia írásban, írásbeli jelen¬
tést kellett tenni a dékannak, ha megbuktattak valakit.”””

Az - utókor szemszögéből - groteszkbe hajló történések nem változtattak
azon, hogy az egyetemi szabadság megszűnt: ez alatt mind a kurzusfelvételek,
mind a tantervi anyag szabad megválasztását kell érteni. Szigorúan szabályo¬
zottan, kizárólag a kommunista rendszer ideológiájába illő ismeretek közve¬
títése történhetett. A legnagyobb vesztesnek a pszichoterápia, a pszichoana¬
lízis bizonyult, amely nem csupán kevéssé népszerűnek, de üldözendőnek
számított, és a burzsoá, imperialista, dilettáns szinonimájává vált. Nem csak
az egyetemi kurzusokból tűntek el a pszichoanalitikus olvasmányok: az an¬
tikváriumok polcairól is lekerültek a háború előtt kiadott terápiás szakiro¬
dalmak, legfeljebb összeesküvésszerűen lehetett megszerezni bizonyos köny¬
veket - de azt is csak az 1950-es évek elejéig, amikor a kis könyvkereskedések
legnagyobb részét is felszámolták (KORONKAI 2019: 22). De a hallgatóknak
korábban szakmailag oly sokat hozó gyakorlati helyek nagy hatalmú vezetői
- korábban többek között Mérei - is harcolni kezdtek a , burzsoá tanok" és az
Eszmét nem tisztán hirdetők ellen, és ez többek között azzal járt, hogy a Népi
Kollégiumok Országos Szövetségének lélektani olvasóköreit sem tarthatták

39 A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata a vallás- és közoktatásügyi minisz¬
térium tevékenységével kapcsolatos kérdésekről. Szabad Nép 1950. ápr. 9. 8(83). 3.. A Magyar Dolgo¬
zók Pártja Központi Vezetőségének határozata a vallás- és közoktatásügyi minisztérium tevékeny¬
ségével kapcsolatos kérdésekről. Magyar Nemzet 1950. ápr. 12. 6(84). 3.

»° ÄBTL - 3.1.2. M - 33556. Munkadosszie, „Hegyi”. Jelentes. 41.