Page 99 [99]
4. Képzés e 97
dekelni kezdte, és 1911-ben fel is kereste Ferenczi Sándort, amikor hallotta,
hogy , lélekelemzési bevezető tanfolyamához hallgatókat keres": ezen a tan¬
folyamon - egykori hallgatója szerint -— Ferenczi mindent megtanított arról
az attitűdről, ahogy a neurotikus páciensekkel bánni kell (HERMANN 1998:
96). Hermann hamarosan elköteleződött a pszichoanalízis mellett, belépett
a magyar egyesületbe, és nem sokkal később annak titkárává választották.
Pszichoanalitikus-karrierje - kortärsaihoz hasonlöan - nem volt toretlen:
évekig háborús szolgálatot teljesített, és 1919-ben, inmár tanársegédként, az
életét talán még intenzívebb veszélyben érezte, amikor is a fajvédők hajtóva¬
dászatot rendeztek a zsidó egyetemi polgárok után. Ekkor, a menedékké vált
kis egyetemi szobában egy másik későbbi neves analitikussal, az akkoriban
medikus Bálint Mihállyal rettegett közösen, és kötöttek életre szóló barátsá¬
got (HERMANN 1998: 97). Hermann volt az a Kádár-korszak pszichoterape¬
utái közül, aki Ferenczitől tanult (bár nem az egyetemi képzésben, hanem
szeminaristaként), többször értekezett Freuddal, és jelentős szerepet töltött
be az egyesület életében annak feloszlatásáig — ezért a társaság formális meg¬
szűnése után is döntéshozó fórumként, , atyaként" tisztelték.
Az 1907-ben született Székács (Schönberger) István képzése valamivel
formálisabb volt. Éppen Hermann Imrénél, az egyesület Tanulmányi Bizott¬
ságának akkori elnökénél jelentkezett azzal, hogy analitikussá szeretne válni.
Döntésében a nyilvánvaló érdeklődés mellett az vezette, hogy felmérte: az
állami egészségügyi rendszerben zsidó származása miatt nem alkalmazzák
(ő is átélt egyetemi zsidóveréseket), a kis magánlaboratóriumában végzett
munka pedig nem elégséges a megélhetéshez (HADAs 1995: 19-20). Szemé¬
lyes, egyben tanulmányi analízise mellett bizonyos idő elteltével elméleti
és technikai szemináriumra járt, a , laikus", vagyis nem orvos és nem pszi¬
chológus végzettségű, csupán saját analízise révén kiképzést nyert Kovács
Vilmához,""" illetve Hermann Imréhez. Székács elbeszélése szerint különö¬
sen Kovács Vilma óráitól kapott sokat, ugyanis az esetmegbeszéléseken ő és
asszisztensei minden esetben úgy tudtak reagálni, hogy az , olyan volt, mint a
simogatás": tisztelték és bátorították a képződőket. Hasonlóan sokat jelen¬
tett számára az órát követő , második szeminárium", amely az éjjel fél 12-kor
végződő alkalom után kezdődött, amikor a négy jelölt hazafelé, Pestre indult
Budáról, és órákig beszélgettek még az elhangzottakról, illetve ehhez kapcso¬
lódó gondolataikról, és olyannyira belefeledkeztek az eszmecserébe, hogy jó
néhányszor át- majd visszamentek a Lánchídon, csak hogy tovább lehessenek
együtt. Szintén jó tanulási alkalom volt számára az úgynevezett kontrollan¬
304 Kovács Vilmäröl: BORGOS 2018: 206-208.
305 Interjú Székács Istvánnal (1998). Az interjút készítette: Mészáros Judit. Kézirat. (M. J. tulajdoná¬
ban.) 8.