OCR
3. Hivatásválasztás e 93 bár állítólag a gyógyintézetbe, állástalanság után, azzal a maró megjegyzéssel vették fel őket, hogy , oda valók" (SZAKÁCcs 2019: 396). A legnagyobbrészt pszichiátriai ellátásban vagy nevelési tanácsadókban működő pszichoterápia pedig még a biológiai irányultságú gyógyítók többségénél sem örvendett nagy elismerésnek. Éppen azért, mert nem tartották kellő fajsúlyúnak a tevékenységet, a rendszer pedig csak igen korlátozottan látta veszélyesnek, nem vagy alig ellenőrizték, hogy mi folyik a pszichoterápiás terekben. Mint ahogy egy gyermek-pszichoterapeuta megjegyezte: , nem volt ez akkora téma, hogy én ott pöntyögök a gyerekekkel." A Horthy-korszakban a pályaválasztás szempontjából igen fontos kérdésnek számított, ki érdemes arra, hogy orvos legyen, ki az, aki a testet — a keresztény testet - kezelheti (Kovács 1985; HEGEDŰS 1993). A második világháborút követően viszont az orvosi pályán kevésbé számított a származás, mint például a - nem csak vagy nem elsősorban a testet gondozó - tanár szakok esetében: egyesek éppen azért választották az orvosi egyetemet, mert nem megfelelő származásuk miatt nem gondolhattak a tanárságra (Füredi 2019: 51). Aki orvosként dolgozott, arról egyrészt feltételezték, hogy képzettségénél fogva kevésbé hajlik az idealizmusra,"" másrészt - még ha esetleg nem is lett volna elég , vonalas" — kevésbé tartották ideológiailag fertőzőnek, ha a rendelőben vagy műtőben emberekkel foglalatoskodik; viszont tevékenysége alkalomadtán igencsak hasznosnak bizonyulhat. Az orvosok tehát viszonylagos autonómiával rendelkeztek - otthon, a hatalom által nem tiltott magánrendeléseken még inkább -, a pszichiátereket és ezen belül a pszichoterapeutákat pedig - páciensanyaguk miatt - még kevésbé vették komolyan. Így a pszichoterápia olyan dolognak számított a korszakban, , ami mégis megadja az autonómiát". A pszichiátriai, pszichoterápiás ellátás területe volt az, ahol a rendszerellenesnek számítók, illetve az elítéltek, kivégzettek gyerekei is megtalálhatták hivatásukat, viszonylagos nyugalmukat (már ha kiemelkedő képességűek voltak, és nem ágáltak túlságosan a hatalom ellen). 2796 "Történeti interjú II[/2/24. 797 Ezt nem csupán a szocialisták gondolták így. Már a 2. világháborút megelőzően előkerült a közbeszédben, hogy az orvosok szakmájuknál fogva hajlamosabbak elfogadni a pozitivista, materialista vilagszemleletet - az akkori elemzők szerint a , gyengébb lelki ellenállású orvosok." (BALOGH 1938: 153) A Kádár-rendszerben természetesen ellenkező előjellel említették ezt a jelenséget, és a materializmus, sőt a marxizmus volt a kívánatos világszemlélet. A Debreceni Orvostudományi Egyetem rektora 1960-ban úgy vélte, hogy bár az idősebb orvosok többsége materialista, a fiataloktól, az egyetemről frissen kikerültektől eltérően többségük nem mondható valódi marxistának, további nevelésük szükséges (KESZTYÜS 1960). 29 Történeti interjú II[/8/175.