Oldal 95 [95]
3. Hivatásválasztás e 93
bár állítólag a gyógyintézetbe, állástalanság után, azzal a maró megjegyzés¬
sel vették fel őket, hogy , oda valók" (SZAKÁCcs 2019: 396). A legnagyobbrészt
pszichiátriai ellátásban vagy nevelési tanácsadókban működő pszichoterá¬
pia pedig még a biológiai irányultságú gyógyítók többségénél sem örvendett
nagy elismerésnek. Éppen azért, mert nem tartották kellő fajsúlyúnak a tevé¬
kenységet, a rendszer pedig csak igen korlátozottan látta veszélyesnek, nem
vagy alig ellenőrizték, hogy mi folyik a pszichoterápiás terekben. Mint ahogy
egy gyermek-pszichoterapeuta megjegyezte: , nem volt ez akkora téma, hogy
én ott pöntyögök a gyerekekkel."
A Horthy-korszakban a pályaválasztás szempontjából igen fontos kér¬
désnek számított, ki érdemes arra, hogy orvos legyen, ki az, aki a testet — a
keresztény testet - kezelheti (Kovács 1985; HEGEDŰS 1993). A második vi¬
lágháborút követően viszont az orvosi pályán kevésbé számított a származás,
mint például a - nem csak vagy nem elsősorban a testet gondozó - tanár
szakok esetében: egyesek éppen azért választották az orvosi egyetemet, mert
nem megfelelő származásuk miatt nem gondolhattak a tanárságra (Füredi
2019: 51). Aki orvosként dolgozott, arról egyrészt feltételezték, hogy képzett¬
ségénél fogva kevésbé hajlik az idealizmusra,"" másrészt - még ha esetleg
nem is lett volna elég , vonalas" — kevésbé tartották ideológiailag fertőzőnek,
ha a rendelőben vagy műtőben emberekkel foglalatoskodik; viszont tevé¬
kenysége alkalomadtán igencsak hasznosnak bizonyulhat. Az orvosok tehát
viszonylagos autonómiával rendelkeztek - otthon, a hatalom által nem tiltott
magánrendeléseken még inkább -, a pszichiátereket és ezen belül a pszicho¬
terapeutákat pedig - páciensanyaguk miatt - még kevésbé vették komolyan.
Így a pszichoterápia olyan dolognak számított a korszakban, , ami mégis
megadja az autonómiát". A pszichiátriai, pszichoterápiás ellátás területe
volt az, ahol a rendszerellenesnek számítók, illetve az elítéltek, kivégzettek
gyerekei is megtalálhatták hivatásukat, viszonylagos nyugalmukat (már ha
kiemelkedő képességűek voltak, és nem ágáltak túlságosan a hatalom ellen).
2796 "Történeti interjú II[/2/24.
797 Ezt nem csupán a szocialisták gondolták így. Már a 2. világháborút megelőzően előkerült a közbe¬
szédben, hogy az orvosok szakmájuknál fogva hajlamosabbak elfogadni a pozitivista, materialista
vilagszemleletet - az akkori elemzők szerint a , gyengébb lelki ellenállású orvosok." (BALOGH 1938:
153) A Kádár-rendszerben természetesen ellenkező előjellel említették ezt a jelenséget, és a mate¬
rializmus, sőt a marxizmus volt a kívánatos világszemlélet. A Debreceni Orvostudományi Egye¬
tem rektora 1960-ban úgy vélte, hogy bár az idősebb orvosok többsége materialista, a fiataloktól, az
egyetemről frissen kikerültektől eltérően többségük nem mondható valódi marxistának, további
nevelésük szükséges (KESZTYÜS 1960).
29 Történeti interjú II[/8/175.