Page 94 [94]
OCR
92 e Élettörténet és pszichoterápia törni." A pszichoterápia foglalkozásként történő választása tehát sok esetben a poszttraumás növekedésnek, de legalábbis a rossz családi történetek feldolgozásának eszköze volt, amellett kitűnő terep a másik megsegítésének, amelyhez az érzékenység, az érzékenyítettség és a szakma elméleti-gyakorlati ismeretei szolgálnak alapul. A , titkos" - de jól használható - tudás mellett tehát a pszichoterápiának, különösen a pszichoanalízisnek a terapeuták történelem okozta sebeinek reparációja is feladatkörébe tartozhatott. De nem csupán ezért számított a terápiás tevékenység olyannak, amelyre gyanakodva tekintett a rendszer, hanem azért is, mert a pszichoterápiás tevékenység bizonyos kívülállást biztosított. Egyrészt azért, mert a tekintélyelvűség, az autoriter magatartás igencsak távol állt ettől a foglalkozástól, és a szakmát valóban demokratikus légkör jellemezte. A pszichoanalízis azért is számított renitensnek, mert , a pszichoanalízis az egy felforgató dolog. A felforgatás abban áll, hogy mindent meg mer kérdezni... Fontos, hogy merjünk kérdezni, merjük a különböző véleményeket ütköztetni." Ez a több szempontot mérlegelő, tabukat nélkülöző megközelítés különösen kecsegtető lehetőségnek számított az egypártrendszerben felnőtt, bizonyos kérdésekben szigorú szabályok és megszorítások között élő fiatalok számára. Ugyanakkor a pszichoterápia mégiscsak olyan szakmának számított, amelynek önmagában is viszonylag nagy szabadságot biztosított a hatalom - és ez szintén rendkívül vonzónak tűnt. Nem mintha a pszichoterápia jelentős megbecsültségnek örvendett volna, ellenkezőleg: a Rákosi-korszakban a tiltott, a Kádár-rendszerben, különösen annak első felében a tűrt kategóriába tartozott. Mint azt az ügynöki tevékenységek bemutatása kapcsán is láthattuk, az elmebetegekkel, a lelki problémákkal küzdőkkel történő foglalkozást kevésbé tartották veszélyesnek a társadalom szempontjából, illetve: olykor még rendszerellenes elemeket is alkalmaztak a gondozásukra szakosodott intézményekben, természetesen megfelelő módon szemmel tartva őket. A pszichiátria, pszichoterápia kissé lenézett ága volt a gyógyításnak: a mentális zavarokban szenvedökkel dolgozók kevésbé számítottak, hiszen - a társadalom szempontjából - kevesebb kárt tudtak tenni betegeik között, kevésbé lehetett volna sikeres a közöttük végzett felforgató tevékenység. (Mint említettem, még az ellenkultúra egyes képviselői is felléphettek az ilyen páciensek között.) Így egy-egy - jól kézben tartott — pszichoterápiás rezsimben vagy éppen a Lipótmezőn alkalmazást nyerhettek még az 1956-os , priuszosok?" is, »4 "Történeti interjú II/2/86-88. 2955 Történeti interjú II[/7/171.
