Oldal 90 [90]
OCR
88 e Élettörténet és pszichoterápia A könyvek mellett a társas környezet szerepe sem elhanyagolható, sőt mivel , titkos tudomány" - jellege volt a szakmának, de legalábbis nem számított általánosan és megfelelően ismertnek, talán még nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen igencsak jól jött egy útikalauz a szakmához való hozzáférés szempontjából. Ezeknek az útmutatásoknak egy része akkor történt, amikor a későbbi pszichoterapeuta már valami segítő jellegű szakmában dolgozott vagy képződött, és a pszichoterápiával való megismerkedés csak a belső körbe való bevezetését jelentette. Az újjáéledő pszichológusképzés igen kedvezett ennek a tendenciának, hiszen az esti tagozatot éppen a már segítő szakmában dolgozók számára szervezték meg."?? Természetesen nem minden gyógytornász, gyógypedagógus vagy tanár jelentkezett pszichológia szakra (majd képződött tovább) - itt jutnak szerephez az útjelző szereplők. Egyesek meglehetősen nagy utat írtak le: egyikük például tanár-népművelőként zenei szakterületen dolgozott, és egy kolléganője keltette fel érdeklődését a pszichoterápia, különösképpen a pszichodráma iránt. Egy másik, zenével foglalkozó egészségügyi végzettségű fiatalember a szomszédjától tudta meg, hogy a megfelelő végzettséggel rendelkezőknek esti pszichológusképzés indul. Számos fiatal éppen azért jelentkezett a gyógy-szakokra, mert származása miatt nem vették volna fel más egyetemre. A jelöltek közül egyeseknek a tanáraik fedezték fel neurológiai érdeklődését, és irányították el Mérei legendás szemináriumába, mások pedig éppen a Lipótmezőn állást vállalva — egészségügyi szakdolgozóként - jutottak el hozzá, megint mások saját elhatározásukból jelentkeztek az esti tagozatos pszichológusképzésre, és itt ismerkedtek meg Méreivel. Nem mondhatjuk, hogy minden másoddiplomás pszichológus közvetlenül kapcsolódott volna Mérei Ferenchez, de kétségtelen, hogy a Lipótmező tudományos munkatársának igen nagy szerepe volt az egyéb segítőként indultak pszichológussá, pszichoterapeutává történő átképzésében, szakmai szocializációjában. Számos közvetlen kollégáját is közülük választotta, és talán szívesebben is dolgozott velük, mint az „egyszerü pszicholögusokkal”. Ha valóban így volt, akkor ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a rendszer által kevésbé kedveltekkel bizonyos sorsközösségben érezte magát, másrészt ezek a jó képességű fiatalok elkötelezettnek, motiváltnak mutatkoztak, készen álltak a tanulásra és a munkára - és velük kapcsolatban a Mester-szerep is indokoltabbnak tűnt. Egy nem Mérei köréhez tartozó, de szintén más pályáról, tanár szakról érkező pszichoterapeuta így nyilatkozott a másoddiplomás képzéséről, amelyért igen sok áldozatot hozott: , Nagyon-nagyon akartam, 82 Az 1957-es szabályozás szerint levelező és esti képzésre 22 és 40 év közötti, egészségileg alkalmas érettségizettek jelentkezhettek, akik legalább kétéves szakmai gyakorlattal rendelkeztek. Az esti tagozaton hetente 12-16 kontaktóra volt, a levelezőn ennél jóval kevesebb, ott az egyéni tanuláson volt a hangsúly. Lásd: Az egyetemek, főiskolák levelező (esti) tagozatai és az ELTE nyelvtanfolyama az 1957/58. tanévben. Művelődésügyi Közlöny 1957. május 15. 1(5). 68-71.
